Száz éve született és huszonöt éve hunyt el dr. Berzsenyi Barnabás, aki tagja volt a melbourne-i olimpián ezüstérmet nyert párbajtőr csapatnak. Tiszteletére állított emléktáblát a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és Kemenessömjén Község Önkormányzata. Az emléktáblát a kemenessömjéni Berzsenyi-kriptán helyezték el, itt alussza örök álmát a kiváló vívó, a nagy költő Berzsenyi Dániel dédunokája, aki gyermekkorát a kis vasi településen töltötte. Az ünnepségen megjelent Némethné Papala Dorottya Berzsenyi leszármazott is.
Kurucz Attila, Kemenessömjén polgármestere rövid beszédében köszöntötte a díszvendégeket és a szép számmal megjelent helyi lakosokat. A mintegy hatszáz fős község lakosai büszkék az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes vívóra, aki nem csupán gyermekkorában élt „Sömjénben”, hanem élete utolsó félévtizedében is, amikor emigrálása után újra hazatért gyakran megfordult a Kemenesalján. Bárhol is élt a világban, magyarságát, valamint magyar állampolgárságát élete végéig megőrizte és végakaratának megfelelően feleségével, Jolánnal Kemenessömjénben temették el.



























