Ugrás a tartalomra
fericsan_kalman

Elhunyt Fericsán Kálmán budapesti tagtársunk

Szomorú hírt kaptunk fővárosi olimpiabarátainktól. Életének 74. évében, 2018. november 20-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Fericsán Kálmán budapesti tagtársunk, barátunk, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör vezetőségének tagja. Gyors lefolyású, súlyos betegség támadta meg, mely az ő erős szervezetét is legyőzte.

Fericsán Kálmán – számos budapesti és újpesti civil egyesületben vállalt tevékenysége mellett – 2009 óta a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület tagja is volt, feleségével, Ilonával egyetemben. Fontosnak tartotta, hogy az olimpiai mozgalomban megszerzett barátságunkat, hivatalos formában is megerősítse. Ez azonban nem csak gesztus volt részéről, hanem aktívan bekapcsolódott az egyesületi munkába is. Szikár, több fejjel kimagasodó alakja számos budapesti és Vas megyei rendezvényünkön feltűnt, legyen az közgyűlés, megemlékezés, táncmulatság vagy éppen úszókupa. De az olimpiai körünk által szervezett erdélyi, felvidéki és délvidéki utazásokon is részt vett.

Egy őszinte, igaz barátunkat veszítettük el személyében, aki életvidám természetével belopta magát a szívünkbe. Neki mindenkihez volt egy-két jó szava, mosolya, egész egyénisége szeretetre méltó volt.

Kedves Kálmán!

Szomorú, megtört szívvel búcsúzunk Tőled. Múltbéli felejthetetlen találkozásaink emlékét tisztelettel megőrizzük, emléked szívünkben tovább él.

Isten veled, nyugodj békében!

Gál László

A Hencsei Pál által írt nekrológ itt olvasható.

Emlékképek Fericsán Kálmánról itt megtekinthetők.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré