Ugrás a tartalomra
rozi_címlap

Boldog születésnapot! 70 éves Halmosiné Séfer Rozália

Ma ünnepli 70. születésnapját Halmosiné Séfer Rozália, a Haladás tizennégyszeres válogatott, két Európa-bajnokságon indult atlétája, majd 1982-től edzője, Pecöl díszpolgára. A kiváló sportolónő és férje, Halmosi Zoltán tizenegyszeres válogatott labdarúgó egyaránt tagjai egyesületünknek. Séfer Rozália 1951. április 3-án született Pecölben. Már az általános iskolában szoros barátságot kötött a sporttal, kézilabdázott és atletizált. Utóbbi sportágnál kötött ki, az atlétika lett a nagy szerelme. Üstökösként tűnt fel és már fiatalon sikert sikerre halmozott. A „Lánykeriben” járt középiskolába, ahol Csató Béla tanár úr egyengette pályafutását. Országos serdülő bajnokságot nyert 300 méteren, majd 1967-ben bekerült az ifjúsági válogatottba. 100, 200 és 400 méteren korosztályában verhetetlen volt. Még ebben az évben meghívót kapott a felnőtt válogatottba is, két évvel később pedig indult az athéni Európa-bajnokságon a 4x400 méteres váltó tagjaként. 1970-ben 400 méteren magyar bajnokságot nyert.

Bővebben

1%

Az olimpiai eszme szolgálatában

NAV már elkészítette vagy a közeljövőben elkészíti minden adózó állampolgár személyi jövedelemadó (SZJA) bevallását. Kérjük tagtársainkat, azok családtagjait és azon sportbarátokat, akik szimpatizálnak egyesületünkkel, egyetértenek célkitűzéseinkkel az olimpiai eszme ápolása és a Coubertini-gondolat népszerűsítése területén, támogassák az SZJA 1%-ának felajánlásával olimpiai baráti körünk tevékenységét. 2021 jubileumi év egyesületünk életében, decemberben ünnepeljük alapításunk 25. évfordulóját. A felajánlott SZJA 1%-okat a jubileumi év rendezvényeihez fogjuk felhasználni.

Adószámunk: 18885888-1-18

Köszönjük megtisztelő támogatásotok!

Bővebben

grosics

95 éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa

2003 októberében, az „évszázad mérkőzésének” 50. évfordulóján az Aranycsapat 86-szoros válogatott kapusa, Grosics Gyula volt egyesületünk vendége. A találkozás nem csak nekünk jelentett egy életre szóló élményt, hanem az est végén a legendás kapus is meghatódottan mondott köszönetet a szombathelyi meghívásért: „Önök ma este egy álomvilágot varázsoltak ide, ebbe a terembe, amit én hálásan megköszönök Önöknek és soha nem fogom elfelejteni. Ez az este felért a 6:3-as mérkőzés után érzett emlékekkel.”

Bővebben

keleti
fehervar

100 éves Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornásznő

Ma ünnepli 100. születésnapját Keleti Ágnes, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka. Az ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a Nemzet Sportolója egyúttal Magyarország legtöbb olimpiai éremmel – összesen 10 –  rendelkező női sportolója, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője. Még hosszasan lehetne sorolni titulusait. Tarics Sándor vízilabdázó elhunytát követően ő a legidősebb élő magyar olimpiai bajnok, a finn Lydia Wideman sífutó 2019. április 13-án bekövetkezett halála óta pedig a legidősebb élő olimpiai bajnok is.

Keleti Ágnes 1921. január 9-én született Budapesten,  Klein Ágnes néven anyakönyvezték. A fővárosban végezte iskoláit, evangélikus gimnáziumban érettségizett, a Testnevelési Főiskolától az elmúlt évben kapta meg 65 év után járó vasdiplomáját. Fiatalon zenét tanult, csellózott.

Bővebben

karacsony_2020

Békés, áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!

Ebben az évben a koronavírus járvány miatt sajnos elmaradt Balogh József költő-tanár tagtársunk ötlete nyomán 2009-ben Halmay karácsony névén elindított óévbúcsúztató rendezvényünk. Nem élhettük át közösen a felcsendülő dallamok segítségével a körünkbe varázsolt karácsonyi hangulatot. Az idén idézzük fel egy képsorozat segítségével az elmúlt évek Halmay karácsonyainak csodálatos hangulatát.

A Halmay karácsony 2009 – 2019 képgaléria itt megtekinthető.

Békés, áldott karácsonyi ünnepeket és egy örömökben bővelkedő boldog új évet kívánunk minden kedves tagtársunknak és családjának, valamint honlapunkat látogató olvasóinknak!
az egyesület elnöksége

Bővebben

rajczy20

Megemlékezés és koszorúzás dr. Rajczy Imre szülőházánál

Születésének 109. évfordulóján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott olimpiai baráti körünk az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnok, dr. Rajczy Imre Szily János utcai szülőházánál. 1936-ban, a berlini olimpián kardcsapatban olimpiai bajnokságot nyert sportember Rasztovich Imre néven 1911. november 8-án a vasi megyeszékhelyen látta meg a napvilágot.

Bővebben

komatits

Ma lenne 70 éves Komatits József tőrvívó

Komatits József, a vasi vívósport kiemelkedő alakja 1950. november 6-án Szombathelyen született. Gyermekkorában legszívesebben futballozott. Csak édesanyjának köszönheti, aki jól ismerte idősebb Gasztonyi Jánost, hogy egyáltalán tőrt vett a kezébe. Gasztonyi mester egy hónap után közölte édesanyjával, hogy „érdemes a gyerekkel foglalkozni, meg lehet venni számára a szerelést.” Így indult pályafutása, amely meredek ívben emelkedett felfelé. Bár a katonaság törést okozott karrierjében, de visszatérve Szombathelyre ismét a legjobbak közé küzdötte fel magát. Sőt, a 1976-ban, a montreali olimpia évében a szövetség kvalifikációs pontversenyét toronymagasan megnyerte és joggal reménykedett, hogy tagja lesz az olimpiára utazó tőrcsapatnak. Azonban Bay Béla szövetségi kapitány csak tartalékként vette számításba. Gonda György megyei tanácselnök kijárta az OTSH vezetőjénél, hogy a tőrcsapatnak a ranglistavezető Komatits nevével kell kezdődnie. Így alakult ki a Komatits, Somodi, dr. Kamuti trió. Csapatban a 7.

Bővebben

hencsei_pal

Elhunyt dr. Hencsei Pál olimpiatörténész, elnökségünk tagja

2020. november 2-án, Halottak Napján, a reggeli órákban 82. életévében elhunyt dr. Hencsei Pál olimpia- és sporttörténész, vegyészmérnök, tagtársunk, elnökségi tagunk, de leginkább barátunk. Márciustól küzdött rejtélyes betegségével, melynek kivizsgálása a koronavírus járvány miatt mindig tolódott. Nyáron már többször szorult kórházi kezelésekre, melynek következtében minden betöltött tisztségéről lemondott. Az elmúlt hetekben a Szent János Kórházban kezelték.

Bővebben

csik

Csik Ferencre emlékeztünk

A Várpalotához közeli Királyszálláson, a Trianoni békediktátum 100. évfordulójára rendezett kiállítás megnyitóján vett részt egyesületünk 16 fős delegációja. A nap második felében a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör tagjaival találkoztunk. A Gál Gyuláról elnevezett városi sportcsarnokban Szőllősi János, a várpalotai olimpiai baráti kör elnöke köszöntötte a két egyesület megjelent tagjait, majd ismertette a közös programot. Ezt követően Gál László, egyesületünk elnöke megköszönte a várpalotai olimpiabarátoknak, hogy a „halmaysok” kezdeményezésére első szóra igent mondtak, így jöhetett létre ez a közös program, melynek apropóját Csik Ferenc személye jelenti. A beszédek után Gál László és Horváth Vilmos baráti körünk, míg Forgács Gábor és Sztanke József a házigazdák nevében koszorúkat helyeztek el a Berlini Olimpiát nyert Csík Ferenc (aki többek között Várpalotán készült fel az olimpiára) emléktáblája és mellszobra előtt.

Bővebben

trianon_címlap

Lélekemelő magyar ünnep Királyszálláson

Szeptember 26-án a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület 16 fős csapatával részt vettünk a Trianon Múzeum Alapítvány egész napos rendezvényén, ahol a nemzeti összetartozást ünnepeltük. A Várpalotához közeli Királyszálláson található Nagy-Magyarország Parkban a Második Ezerév című centenáriumi ünnepségre hét határon, vagyis hét felnyíló sorompón jutottunk be.

Bővebben

luca

Ekler Luca, a vasi parasport nagykövete

Különleges vendége lesz 2020. szeptember 24-én, 18 órakor olimpiai egyesületünknek. A Vas megyei parasport egyik legnagyobb egyénisége, Ekler Luca látogat el körünkbe. Bár Győrben született, de ezer szállal kötődik Szombathelyhez. 11 éves korában sztrókot kapott, melynek következtében lebénult a bal oldala. A fizioterápiás és gyógytornás kezeléseknek és óriási akaraterejének eredményeképpen fokozatosan szinte teljesen felépült. Gyermekkorában teniszezett, de betegsége után váltania kellett és az atlétikánál kötött ki. Első edzője egyesületünk tagja, Halmosiné Séfer Rozália volt, majd Lengyák Györggyel folytatta a munkát. 2017-ben, az érettségi után a Testnevelési Egyetemen kezdte el tanulmányait. Ekkor átigazolt a Haladásból a TFSE csapatába, ahol Szalma László vette át edzéseinek irányítását. 2018 óta vesz részt paraatlétikai versenyeken. Fiatal kora ellenére eredménylistája már most lenyűgöző.

Bővebben