Február 20-án, pénteken a váratlanul kedvezőtlenné váló időjárás ellenére is megtartottuk évi rendes közgyűlésünket. Élve az alapszabály adta lehetőséggel még aznap összehívtuk a megismételt közgyűlést. Gál László egyesületi elnök köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, külön is köszöntötte meghívott vendégeinket, Győr Bélát, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkárát és Honfi Jánost, az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnok, dr. Rajczy Imre unokáját.
A napirendi pontok elfogadása után a szakmai és pénzügyi beszámolókkal megkezdődött az érdemi munka. A szakmai beszámoló kiegészítéseként a jelenlévők megtekintették Cseh Géza és Gál László „Ez történt 2025-ben” című filmösszeállítását, mely jól érzékeltette az elmúlt évben végzett szerteágazó tevékenységünket.
Győr Béla hozzászólásában méltatta olimpiai baráti körünk kiemelkedő munkáját az olimpiai eszme ápolása és népszerűsítése területén. Kiemelte, hogy túl a hivatalos kapcsolatokon az olimpiai akadémia és egyesületünk közti együttműködés barátinak mondható. Ezt követően a szakmai és pénzügyi beszámolókat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Mittli Ödön alelnök koordinálásával a 2026. évi programokra tehettek javaslatokat a résztvevők. Programjaink között vannak ismétlődő rendezvények, mint pl. Halmay úszókupa, Németh Pál Emléknap, családi nap, tekeverseny, részvétel a Magyar Olimpiai Akadémia vándorgyűlésein, megemlékezések Halmay Zoltánra szülőhelyén és a Farkasréti temetőben.
Mellettük az ötletbörze keretében több programra érkezett javaslat: olimpikon sportolók meghívása, emléktábla állítás Halmay Zoltán lakóházán, emlékezés dr. Rajczy Imrére a kardcsapat berlini győzelmének 90. évfordulóján. Az év zárása és csúcspontja a decemberi ünnepségünk lesz, amikor fennállásunk 30. évfordulóját ünnepeljük. A végleges programot – a közgyűlés felhatalmazása alapján – ismét az elnökség fogja összeállítani.
A közgyűlés az egyesület által 2016-ban alapított díjak átadásával folytatódott. Az elnökség a 2025. évi Rajczy Imre-díjat Győr Bélának, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkárának ítélte. Gál László laudációjában kiemelte, hogy Győr Béla sportvezetőként hosszú évek óta önzetlenül segíti egyesületünk működését az olimpiai hagyományőrzés területén. A ma már tartalékos nyugállományú alezredes több mint két évtizede tagja a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának, 2018-tól annak főtitkára. A Bp. Honvéd elnökségi tagja, de szívében fradistának vallja magát. Hobbija a sportzászló- és jelvénygyűjtés, a katonaolimpikonok legnagyobb szakértője. Munkáját számtalan kitüntetéssel ismerték el, amely most a Rajczy Imre-díjjal bővült, melyet Honfi János, Rajczy Imre unokája adta át.
A 2025. évi Csejthey Lajos-díjat az elnökség Surányi Péter tagtársunknak ítélte. Péter 1998. május 12-én, dr. Ivády Sándor olimpiai bajnok vízilabdázó szombathelyi látogatásakor lépett be baráti körünkbe. Az Irány Atlanta c. olimpiatörténeti vetélkedőn még vetélytársak voltunk, később igaz barátok. Budapestről is gyakran részt vesz rendezvényeinken, aktívan bekapcsolódik az egyesületi munkába. Vetélkedőkön elért sikerei révén baráti körünk hírnevét is öregbítette. A díjat Mittli Ödön alelnök adta át.
Hét tagtársunk ünnepelte kerek születésnapját az elmúlt közgyűlés óta. Így dr. Mestyanek Ödön és Surányi Péter 80., dr. Bihátsi László és Ódor Ferenc 75., Kárándyné Bódis Gyöngyi, Mittli Ödön és Geider Attila 70. életévét töltötte be. Sajnos csak Surányi Péter és Mittli Ödön tudott személyesen jelen lenni, őket díszes diplomával köszöntöttük. A közgyűlésen megjelenni nem tudó jubiláns tagtársainkat később fogjuk köszönteni. A közgyűlés végén, a különfélék napirendi pontban először Marton János tagtársunk két emlékezetes zenei fellépését idéztük fel, majd Gál László bemutatta az elmúlt közgyűlés óta egyesületünkhöz csatlakozott új tagjainkat, azaz Varga Jánosnét, Ódor Ferencet és Király Ferencnét.
Az utolsó napirendi pontot követően Gál László megköszönte a közgyűlésen megjelenteknek a részvételt és a közgyűlést lezárta. A hivatalos részt követően – a hagyományoknak megfelelően – pezsgővel koccintottunk.
Szakály Ferenc közgyűlésen készült képei itt megtekinthetők.




