Ugrás a tartalomra
luca_címlap

Az első vasi paralimpiai bajnok

Egy év óta bizakodtunk benne, az most Tokióban valóra vált. Megszületett az első vasi paralimpiai aranyérem. Az első paralimpiáján induló Ekler Luca álma beteljesült, kedvenc versenyszámában, távolugrásban szenzációs világcsúccsal paralimpiai bajnok lett, megjavítva saját rekordját. Szalma László versenyzője már elsőre 560 centit ugrott, kilenc centivel megdöntve a világcsúcsot, sőt a harmadik ugrásával további három centivel megtoldotta. Ő a magyar atlétika történetének első női paralimpiai bajnoka. Luca még két versenyszámban ért el helyezést, 100 m-es síkfutásban a negyedik, míg 400 m-es síkfutásban ötödik helyen ért a célba. A záróünnepségen az arénába a magyar zászlót – óriási megtiszteltetésként – Ekler Luca vitte be.

November 19-én, 18 órakor a Palace Bistro&Club különtermében Ekler Luca lesz egyesületünk vendége, aki felidézi a tokiói játékok emlékezetes pillanatait.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Bővebben

meghívó címlap

Nemzetközi Sporttörténeti Konferencia a Megyeháza Dísztermében

A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület a Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesülettel közösen ismét sporttörténeti konferenciát rendez. A 2021. november 12-én, 17 órakor kezdődő rendezvénynek ezúttal a Megyeháza Díszterme (Szombathely, Berzsenyi D. tér 1.) ad otthont. A résztvevők négy érdekes és izgalmas előadást hallgathatnak meg olimpiai baráti körünk tagjaitól és határon túlról, Erdélyből és Délvidékről érkező előadóktól.

A konferencia előtt 16.30 órakor a Szily János u. 22. szám alatt, az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnok, dr. Rajczy Imre szülőházánál koszorúzással egybekötött megemlékezést tartunk.

A koszorúzásra és a konferenciára is várunk és hívunk minden érdeklődő sportbarátot.

A konferencia Meghívója itt megtekinthető.

Bővebben

csoport
rekabence

A tokiói olimpiáról vasi szemmel

Az egy évvel elhalasztott tokiói olimpiai játékokon szűkebb hazánkat, Vas megyét két sportoló képviselte. A DOBÓ SE kalapácsvetői, Gyurátz Réka és Halász Bence, valamint edzőjük, Németh Zsolt testközelből tapasztalhatták meg az ötkarikás játékok történetének legkülönlegesebb olimpiai hangulatát. Vajon milyen volt a világ legnagyobb sporteseménye nézők nélkül? Mennyire befolyásolta az eredményeket az üres lelátók látványa? Hogyan teltek a versenyzők mindennapjai a szigorú járványügyi előírások közepette az olimpiai faluban?

Bővebben

mfalu750_1
mfalu750_2

Jubileumi ünnepség Magasfalun

Magasfalu község (Vysoká pri Morave) a közelmúltban ünnepelte fennállásának 750 éves évfordulóját. A község írásos említése 1271-ből származik, a XVI.században a törökök elöl menekülő horvát telepesek érkeztek a Morva partjára, akik mezőgazdasággal, halászattal kezdtek el foglalkozni.
Az ünnepségre több külföldi illetve szomszédos települések képviselői között baráti körünk is meghívást kapott, melyen 9 fővel vettünk részt. Érkezésünkkor a kultúrházban Dušan Dvoran polgármester fogadott bennünket, majd a közösen elfogyasztott ebéd után a megemlékezés a községi sportpályán folytatódott.
A hivatalos megnyitó után a meghívott vendégeket egymás utánban a színpadra szólították, ahol a polgármester köszönő szavai után a község emlékplakettjét vehették át. Egyesületünk nevében Gál László elnök megköszönte a meghívást, majd Jenei Ferenc tagtársunk által készített ajándéktárgyat adtuk át a polgármester úrnak.
Az ünnepség baráti beszélgetéssel zárult.

Bővebben

molino
farkasagi

XX. Halmay Kupa Bükfürdőn

2021. augusztus 7-én már huszadik alkalommal rendezi meg olimpiai baráti körünk amatőr úszóversenyét, a Halmay Kupát. A versenytáv – a hagyományoknak megfelelően – 50 yard (45,72 méter) lesz.. A jubileumi úszókupának ismét az ideális feltételeket biztosító Bükfürdő Thermal & Spa ad otthont. A versenyre ebben az évben is Halmay Zoltán szülőfalujából, a ma már Szlovákiához tartozó Magasfaluból (Vysoká pri Morave) különbusszal érkeznek versenyzők és szurkolók Dušan Dvoran polgármester vezetésével. A verseny fővédnöke Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó. A 14 órakor kezdődő amatőr úszóversenyen bárki megmérettetheti magát, aki a kedvez érez az úszáshoz és benevez a versenyre. A női és férfi, illetve leány és fiú kategóriákban kiírt versenyre a helyszínen, a nagymedencénél 12 órától lehet nevezni. Nevezési díj nincs, az összes résztvevő díszes oklevelet kap.

Minden indulónak eredményes versenyzést kívánunk!

Bővebben

holler hp

Irány Tokió! szellemi olimpiatörténeti vetélkedő

A Magyar Olimpiai Bizottság által kiírt és a Magyar Olimpiai Akadémia által szervezett Irány Tokió! szellemi olimpiatörténeti vetélkedő elődöntőit és döntőit – hasonlóan az olimpiához – a koronavírus járvány miatt egy évvel elhalasztották. 2021. július 3-án a kvalifikált 24 játékosból 15 vállalta az elődöntőben való személyes versenyzést. Egyesületünk is érdekelve volt, hiszen a Holler házaspár az interneten lebonyolított ötfordulós „selejtezőből” 100%-os teljesítménnyel jutott az elődöntőbe, sőt a 8 fővel megrendezésre kerülő döntőbe is beverekedték magukat. A finálé résztvevői olimpiai bajnokokkal, érmesekkel, téli és nyári olimpiai versenyekkel kapcsolatos kérdéseket, képfelismerési és pontfogyasztó feladatokat oldottak meg. Dr. Hollerné Mecséri Annamária és dr. Holler Péter kiválóan helytálltak az erős mezőnyben, ahol Annamária a negyedik, míg Péter a hatodik helyen végzett.

Gratulálunk nagyszerű teljesítményükhöz!

A szellemi olimpiatörténeti vetélkedő végeredménye:

Bővebben

pestiek
zoli

Közgyűlés és Halmay Családi Nap

2021. július 10-én negyedszer rendezte meg egyesületünk a Halmay Családi Napot. Újra nagy érdeklődés mutatkozott az összejövetel iránt, több mint 50 fő jelentkezett. A helyszínt ismét Császár Zoltán és társa nyomdaipari cége biztosította. Mivel a vírushelyzet miatt az idei közgyűlést februárban nem tudtuk megtartani, a családi nap első felvonása a közgyűlés volt. Gál László, olimpiai baráti körünk elnöke köszöntötte a résztvevőket és értékelte az elmúlt évet, majd a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a szakmai és pénzügyi beszámolót. A közgyűlés ezúttal is a kerek évfordulós tagtársak köszöntésével zárult. Az egyesület diplomáját kapta a 75 éves Benyák András, dr. Mestyanek Ödön, Nyiri Péter és Surányi Péter, a 70 éves dr. Bihátsi László, Simonyi Ferencné és Woki Zoltán, a 60 éves Császár Zoltán, Horváth Vilmos, Kocsis László, Mecsériné Doktor Rozália és Németh László, valamint az 50 éves Benyák Albert.

Bővebben

benyak_tiszavasvari

Ötéves a Tiszavasvári Olimpiai Kör Egyesület

A Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör Egyesület megalakulásának ötödik évfordulóját ünnepelte. Gazdag József elnök meghívását elfogadva Horváth Vilmos, Békefi Miklós, Pintér László, Orgován Ferenc, Benyák András és Benyák Albert tagtársaink képviselték olimpiai baráti körünket a nagyszabású ünnepségen.

 

 

Bővebben

címlap

XIII. Németh Pál Emléknap

2009. január 9-én hunyt el Németh Pál, a szombathelyi dobóiskola atyja. Tiszteletére a szombathelyi Dobó SE és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület ismét közösen rendezte meg a róla elnevezett emléknapot a Sugár úti Atlétikai Centrumban. Minden korosztály versenylehetőséghez jutott kalapács- és diszkoszvetésben. A páros kalapácsvető gálaversenyen a magyar kalapácsvető élvonal legjobbjai – az egyik tokiói olimpikon, a sérült Halász Bence kivételével – nyolc vegyes párost alkotva versenyeztek. A rendkívüli hőség ellenére akadt néhány egészen remek produkció. A Dobó SE atlétája, Rába Dániel hatalmas egyéni csúcsnak örülhetett és csak egy hajszállal maradt el a tokiói kvótától. 76,83 méternél ért földet a kalapácsa, megközelítve a 77,50 méteres olimpiai szintet.

A versenyt követően Horváth Vilmos, a DOBÓ SE elnöke emlékezett Németh Pálra. Kiemelte, hogy Pali bácsi olyan életművet hagyott ránk, ami minden fiatal számára követendő példa. Az ilyen nagyszerű emberek nem merülhetnek feledésbe.

Bővebben

hege_kiraly
könyvek

Gál László: A „HEGE”

Megjelent egyesületünk elnökének legújabb könyve. Gál László: A „HEGE” (alcím: Aki király volt Király előtt) című kötet Hegedüs Péter kalandos életét dolgozza fel. A Kaposváron és Szombathelyen is legendának számító hálóőrt aligha kell bemutatni a labdarúgás szerelmeseinek. Kaposváron született a londoni 6:3-as diadal napján, 1953. november 25-én. Gyermekkorát és fiataléveit is itt töltötte. A Rákóczi kapusaként vált NB I-es labdarúgóvá, amikor a kaposvári labdarúgó csapat aranykorát élte. 24 évesen egy évre kölcsönbe a Szombathelyi Haladáshoz igazolt, amiből sok-sok év lett. A Haladás összeállítása több, mint 11 évig vele kezdődött, beírta magát a vasi zöld-fehér klub történetének aranykönyvébe. Az aktív játék befejezése után sem szakadt el szeretett sportágától, napjainkig kapusedzőként próbálja átadni tudását fiatal utódainak. Számára jelenleg már Szombathely jelenti az otthont, bár gyakran megfordul „Somogyország” fővárosában is.

Bővebben

nick

Nicki megemlékezés Kiss Ferenc birkózóról

Kiss Ferenc 1942. Január 5-én született itt Nicken. 1954-1974-ig Ganz-Mávag birkózója volt, kiemelkedő eredményeit kötöttfogásban érte el. Részt vett az 1964.évi tokiói, az 1968. évi mexikói 5. helyezett, és az 1972 müncheni olimpián, ahol bronzérmet szerzett. Az 1967. évi minszki, majd az 1968. évi vaesterési Európa bajnokságon aranyérmes,1970-ben Berlinben ezüst érmes, az 1965. évi tamperei és az 1970. évi edmontoni világbajnokságon ezüst érmet szerzett.
Nyolcszoros magyar bajnok, 1965-ben az év birkózójának választották. Az aktív sportolástól 1973-ban vonult vissza, Ganz-Mávag, majd BVSC birkózó szakosztály vezetőedzője, 1990-es években a magyar birkózóválogatott edzője volt. 2015-ben Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta. 2015. szeptember 8-án hunyt el.

Bővebben

Az olimpizmus atyja

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré

Tanulmányok

Ezen az oldalon érhetik el tanulmányainkat. Az oldal folyamatosan frissül újabb és újabb tanulmányokkal.


Halmay induló: