Ugrás a tartalomra
csejthey_paris

Emlékezés az első vasi olimpikonra

Száz évvel ezelőtt szintén Párizsra figyelt a világ, a modern olimpiák megálmodójának, Coubertin bárónak hazájában rendezték az olimpiai játékokat. Az első Vas megyei születésű olimpikon, dr. Csejthey Lajos 1924. július 6-án gerelyhajításban a 9. helyen végzett. Erre a nem minden napi jubileumra szülőfalujában, a ma már Sorkifalud településhez tartozó Dömötöriben szépszámú érdeklődő jelenlétében emlékeztek meg. A falu emlékparkjában áll dr. Csejthey Lajos emlékműve. melyet 2007-ben a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és a helyi önkormányzat állíttatott.

Erős Zoltán, Sorkifalud polgármestere köszöntőjében felidézte a község leghíresebb szülöttének életútját, kiemelve annak elsősorban a településhez köthető részeit. A falu idősebb lakosai még mindig jó szívvel emlékeznek az olimpikon orvosra és családjára. A kiváló atléta nem csak a sportpályán, hanem a civil életben is sikeres és megbecsült ember volt.

Dr. Csejthey Lajos sportpályafutását Horváth Vilmos, egyesületünk alapító elnöke idézte fel. Az 1895-ben született sportember egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, a BEAC-ban kezdett atletizálni. Ötször nyerte meg az országos bajnokságot, 1921-ben dobott 61,20 méteres rekordját csak öt évvel később döntötte meg Szepes Béla. Kiváló eredményeinek köszönhetően indulhatott a párizsi ötkarikás játékokon, ahol 54,50 métert ért el. Huszonkilenc atléta között lett kilencedik. Ha sikerült volna megismételnie teljesítményét, ezüst érmet szerez. Az olimpiai megnyitón – 198 cm-es magasságának is köszönhetően – ő vitte a „Hongrie” táblát.

Gál László, egyesületünk elnöke dr. Csejthey Lajos későbbi életéről emlékezett meg. 1924 szeptemberében került Vasvárra tiszti főorvosnak és fogorvosnak. A sport háttérbe szorult életében, már csak vadász szenvedélyének hódolt. Ő vezette be és alkalmazta először Vas megyében a tüdőszűrést. Köztiszteletnek örvendő ember volt, aki szakmai tudásával és emberséges magatartásával kivívta az emberek megbecsülését. 1941-től Csornán folytatta orvosi munkáját, a KÖJÁL főorvosaként vonult nyugdíjba. 1977-ben hunyt el, a csornai Szent Antal temetőben helyezték örök nyugalomra. Tiszteletére az olimpiai egyesület 2016-ban díjat alapított.

A megemlékezésen részt vett Szalay Balázs csornai helytörténész is, aki lelkesen kutatja dr. Csejthey Lajos életének rábaközi időszakát. Az ünnepség koszorúzással zárult.

Mittli Ödön megemlékezésen készült képei itt megtekinthetők.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré