Skip to main content

Kárándy József2004-ben elhunyt titkárunkról neveztük el sportkönyvtárunkat, ezzel méltó emléket állítva a fiatalon elhunyt barátnak. A könyvtáravatóra halálának első évfordulóján került sor az Abbázia Klubban, ahol dr. Nagy Imre olimpiai bajnok öttusázó mondott ünnepi beszédet. A könyvtárosi teendőket – önként felvállalva – Kárándy József özvegye látta el, a gyűjtemény „házi könyvtárként” működött. A könyvek zöme Kárándy József hagyatékát képezte.

Később jelentősen bővült könyvállományunk, köszönhetően dr. Szabó Lajosnak, aki a Testnevelési és Sportmúzeum feleslegessé vált könyveiből adományozott példányokat baráti körünknek. Füzessy Jószef és Dombóvári Sándor – azóta már elhunyt tagtársaink – is komoly adományokkal segítették a könyvtárat, de szinte minden tagtársunk adott könyvet e különleges gyűjteményhez. Kinőttük régi helyünket és szerettük volna, ha nem csak tagjaink, hanem egy szélesebb olvasói réteg számára is elérhetővé válna sportkönyvtárunk.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára, Barki Katalin igazgató asszonnyal az élen nyújtott segítő kezet. 2009. május 7-én, új helyszínen, méltó környezetben, Szekeres Pál paralimpiai bajnok vívó jelenlétében ismét megnyitottuk sportkönyvtárunkat, igénybe véve a NymE SEK Könyvtár dolgozóinak szakmai segítségét.

 

A könyvtár használatának szabályzata a csatolt PDF fájlban olvasható.


A NyME SEK Könyvtárának honlapján a Kárándy József Sportkönyvtár a különgyűjtemények között az alábbi linkre kattintva közvetlenül elérhető:
http://www.bdtf.hu/KONYVTAR/karandy.htm

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré