Halmay úszókupa újra Bükfürdőn
Halmosi Zoltán 70 éves
Megemlékezés Magasfalun
Halmay Zoltán1881. június 18-án született Magasfalu községben. A ma Szlovákiához tartozó Vysoká pri Morave önkormányzata a Nyári napforduló rendezvényén mindig megemlékezik a település leghíresebb szülöttéről is. Nem történt ez másként az idei évben sem. Az ünnepségre Dušan Dvoran polgármester újra meghívta olimpiai baráti körünket is. Gál László egyesületünk alelnöke mellett Békefi Miklós, Mittli Ödön és Gál Tamás vettek részt a megemlékezésen, melyen tovább sikerült erősíteni a már hosszú évek óta meglévő baráti kapcsolatunkat. Egyesületünk delegációja szinte már hozzátartozik a falu rendezvényéhez, a község lakosai is barátsággal közelednek a magyar csoport tagjaihoz. Kommunikációs nehézségünk nem volt, hiszen Tímea Navarčiková ismét remekül koordinálta házigazdáinkkal a megbeszéléseket, melyek során újabb találkozási pontokat sikerült rögzíteni a következő hónapokban. Az ünnepségen megjelent Ivan Klas, a község korábbi polgármestere is, akivel még 2004-ben megtörtént kapcsolatfelvételünk.
IX. Németh Pál Emléknap szoboravatással
A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és a Szombathelyi DOBÓ SE 2017. június 21-én immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Németh Pál Emléknapot, ezzel is tisztelegve a 2009-ben elhunyt kiváló mesteredző életműve előtt. A program kora délután, 15 órakor a Sugár úti Dobócentrumban a hagyományos páros kalapácsvető versennyel kezdődik. Az eredményhirdetést követően kerül sor Németh Pál mellszobrának leleplezésére és felavatására. A szobor alkotója Kékesi Gábor szobrászművész. A "dobópápa” 2017-ben lett volna 80 éves. Beszédet mond dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, dr. Puskás Tivadar Szombathely MJV polgármestere és Horváth Vilmos a két rendező egyesület elnöke. Az emléknap résztvevői képösszeállítást is láthatnak Németh Pálról. A DOBÓ SE elismeréseinek átadása után az emléknap ezúttal is kötetlen beszélgetéssel és estebéddel zárul.
A rendezvényre szeretettel várjuk Németh Pál tisztelőit, barátait és ismerőseit.
Leon Štukelj, az első "halmays" vendég
Tóth II József köszöntése
Farkasréti megemlékezés Halmay Zoltánra
Palotai Károly, az olimpiai bajnok FIFA-bíró
Különleges vendége lesz olimpiai baráti körünknek 2017. május 26-án, 18 órakor, a Malom Söröző Olimpia termében (Szombathely, Malom u. 6.). Az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes labdarúgó válogatottunk csapatkapitánya, a későbbi sikeres FIFA-bíró, Palotai Károly látogat el Szombathelyre. Vendégünk igazi unikum a világ legjobb játékvezetői között, senkinek sincs olyan gazdag játékos pályafutása, mint neki. Egyik kollégája sem volt olimpiai bajnok, nem nyert hazájában bajnoki címet és nem szerepelt a BEK elődöntőjében. A Békéscsabai Előre, majd a Győri Vasas ETO labdarúgója 1956-ban válogatott kapus bátyjával, Palotai Jánossal külföldre távozott. A nyugat-német Freiburg csapatában játszott és a Siemens cégnél dolgozott. 1958-ban tért haza. 1959-től szerepelhetett újra a győri együttesben, ahol 1967-ig volt a csapat tagja. Játékvezetőként három világbajnokságon (1974, 1978, 1982) vett részt, ő bíráskodott az 1976-os és az 1981-es BEK-döntőben is. Az UEFA 2016-ban budapesti kongresszusán életműdíjjal ismerte el pályafutását.
Indul a Halmay filmklub
2017. május 4-én, csütörtökön 18 órakor a Malom utcai klubhelyiségünkben elindítjuk új sorozatunkat, a Halmay filmklubot. Az ötlet lényege, hogy 20 év eltolódással a filmkockák segítségével felidézzük korábbi rendezvényeinket. Akik személyesen is már jelen voltak a korabeli eseményen, azok jót nosztalgiázhatnak, akik akkoriban még nem voltak tagjai egyesületünknek, azok két évtized késéssel átélhetik az akkori rendezvények hangulatát.
Sikeres olimpiai vándorgyűlés Tiszavasváriban
A Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) április 22-én és 23-án Tiszavasváriban tartotta meg 68. Országos Vándorgyűlését, szorosan együttműködve a helyi önkormányzattal és a Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör Egyesülettel. A Magyar Olimpiai Akadémia célkitűzése az olimpiai eszme terjesztése, az ötkarikás mozgalom hagyományainak ápolása, és ez a két nap minden bizonnyal méltóan szolgálta a nemes célok elérését, a tiszavasvári rendezvény az egyik legszínvonalasabb vándorgyűlés volt az akadémia történetében. Tiszavasvári bár kisváros, de nagy sportmúlttal rendelkezik, éppen ezért volt nagy öröm a helyiek számára, hogy egy ilyen rangos esemény színhelyéül szolgálhattak. Olimpiai baráti körünk tizenegy fővel képviseltette magát az eseményen. Benyák András „kódexíró” és Benyák Albert az emléklapok írásában jeleskedtek. Mellettük Horváth Vilmos, Gál László, Békefi Miklós, Mittli Ödön, a Mecséri házaspár, Kerényi János, Pintér László és Tóth Győző tagtársaink vettek rész a vándorgyűlésen.
Felavatták Szarka Zoltán olimpiai bajnok síremlékét
Április 18-án, pontosan egy évvel ezelőtt hunyt el Szarka Zoltán, a Szombathelyi Haladás olimpia bajnok labdarúgója, egyesületünk elnökségének tagja. A kiváló sportember neve összeforrt a vasi zöld-fehér csapattal. Előbb játékosként, majd élete végéig kapusedzőként szolgálta szeretett klubját. Olyan tehetségek kerültek ki keze alól, mint például Király Gábor, Németh Gábor és Rózsa Dániel.
Halálának egyéves évfordulóján mintegy százan gyűltek össze a herényi temetőben síremlékének avatására és felszentelésére. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely MJV város polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja idézte fel Szarka Zoltán emlékét: „Nagyszerű sportembert volt, aki tudásával, szorgalmával és hűségével méltán vált példaképpé. Hálás vagyok a sorsnak, hogy 2012-ben én adhattam át Szarka Zoltánnak városunk díszpolgári címét. Őt mindenki tisztelte és becsülte, nem véletlen, hogy Szombathely mellett Répcelak is díszpolgári címet adományozott részére.”
A polgármesteri beszédet követően Molnár Szabolcs, a Krisztus Király Plébánia esperese szentelte meg az új síremléket.