Skip to main content
teke20_címlap

Halmay tekeverseny remek hangulatban

Évadnyitó amatőr tekeversenyünknek január 17-én ismét a Rezgő Tekéző és Söröző volt a házigazdája. A hangulatra és az érdeklődésre ezúttal sem lehetett panasz. Aki a korábbi években kilátogatott és elindult a versenyen, azt megérintette a remek hangulat és újra megmérettette magát. Örvendetes, hogy az idén új arcokkal bővült a részvevők sora.

A férfiak mezőnyében régi-új győztest avattunk. Geider Attila tavaly sérülés miatt nem tudott dobogóra kerülni, most viszont nagy magabiztossággal dobva visszaszerezte bajnoki címét. A további helyezésekért óriási harc bontakozott ki. Az ezüstérmet Horváth Péter szerezte meg, aki a korábbi versenyeken is mindig jól dobott, de egy-egy apró hiba miatt mindig lecsúszott a dobogóról. Ezúttal nem. A Halmay tekeversenyek történetében már többször is diadalmaskodó Gál László hosszú évek után állhatott fel ismét a dobogó alsó fokára.

Continue Reading

bartos_robert

Elhunyt Bartos Róbert tagtársunk

Szomorú hír érkezett baráti körünkhöz. Életének 80. évében hosszantartó, súlyos betegségben március 23-án elhunyt Bartos Róbert egyesületünk tagja. Személyében egy régi  „halmays” barátunk távozott el közülünk. Tudtuk, hogy fél éve hol otthonában, hol a kórházban alázattal küzdött a gyilkos kór ellen, de mégis optimistán tekintettünk a jövőbe. Februári közgyűlésünkön, utolsó találkozásunk alkalmával örömmel nyugtáztuk, hogy már szinte újra a régi „Bartosrobi” tért vissza körünkbe. Ezért is ért váratlanul bennünk a lesújtó tragikus hír.

Continue Reading

címlap_kgy

Tisztújító közgyűlés olimpiai baráti körünknél

Olimpiai Egyesületünk 2020. február 21-én tartotta tisztújító közgyűlését. A 68 egyesületi tag közül 45 fő jelent meg, ami nagyon jó részvételi aránynak számít. Horváth Vilmos egyesületi elnök köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, majd a jelenlévők rögtön el is fogadták a napirendet.

Continue Reading

címlap_meghivo

Nemzetközi Sporttörténeti Konferencia az ŐrvidékHázban

A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület ebben az évben is megrendezi a Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesülettel és az ŐrvidékHázzal közösen sporttörténeti konferenciáját.  

A 2020. március 6-án, 17 órakor kezdődő rendezvénynek ismét az ŐrvidékHáz ad otthon. (Szombathely, 11-es Huszár út 40., volt huszárlaktanya) Olimpiai baráti körünk tagjai közül öten előadóként szerepelnek.

Kis János nagykanizsai olimpia- és sportbarátunk – 2017-ben bekövetkezett haláláig – 2004 óta szervezte az általa megálmodott konferencia sorozatot. Az anyaországon kívül számos erdélyi, délvidéki, felvidéki és muravidéki helyszínen aratott nagy sikert ez az úttörő jellegű kezdeményezés.

Kérünk, hogy személyes részvételeddel, valamint családtagok és olimpiabarát ismerőseid révén te is járulj hozzá a rendezvény sikeréhez!

A konferencia Meghívója itt megtekinthető.

Continue Reading

tamas

Elhunyt Wichmann Tamás, a legendás kenus

Hosszan tartó súlyos betegségben, egy héttel 72. születésnapját követően, február 12-én elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes kenus. Korának egyik legnagyszerűbb és legnépszerűbb sportolója a legtöbb magyar bajnokságot nyerte a kenusok között, összesen 37 alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokán. Negyedik olimpiáján, 1980-ban Moszkvában, ahol a magyar csapat legesélyesebb indulója volt, a hőn áhított olimpiai bajnoki címet nem sikerült megszereznie. Egyedül az ötkarikás aranyérem hiányzott éremkollekciójából.

1979-ben az év sportolójának választották és még ebben az évben megkapta az UNESCO fair play díját. Részt vett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkájában. 1998-ban kézlenyomata felkerült a Csillagok Falára. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2010-ben MOB-díjjal, 2013-ban Pro Urbe Erzsébetváros díjjal, 2017-ben Prima Díjjal tüntették ki.

Continue Reading

sk
viliek

XXIII. Halmay jelmezes táncvigalom

A XXIII. Halmay jelmezes táncvigalomnak ismét a szombathelyi Tóvendéglő (Szombathely, Rumi Rajki sétány 1.) fog otthont adni. Hagyományos farsangi bálunk időpontja 2020. február 8., szombat 19 óra. Huszadik, jubileumi táncmulatságunk jelmezes volt, ami akkor nagy tetszést aratott. Ebben az évben – nem kötelező jelleggel – újra jelmezesnek hirdetjük meg bálunkat.

Continue Reading

borito

Legendás csatársorok

A közelmúltban jelent meg egyesületünk alelnökének, Gál Lászlónak legújabb futballkönyve. A kiadvány társszerzőjével, Hetyei Lászlóval, az Aposztróf Kiadó vezetőjével  legendás csatársorokat vettek górcső alá. A könyv visszarepíti az olvasót a boldog békeidőkbe, amikor még öt támadóval rohamozták a csapatok az ellenfelek kapuját. A szerzőpáros hat csatárötöst mutat be, melynek felét a Ferencváros adja. A T-betűs csatársor a 100%-os bajnokságot nyerő együttes ötösfogata volt, 1949-ben Deák Bamba vezérletével 140 gólig jutott a zöld-fehérek támadósora, a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi kvintett a hatvanas években élte fénykorát. Mellettük az MTK-t az 1920-as évek híres „aranylánca” képviseli, a Vasast a Farkas János fémjelezte csatárötös, az Újpesti Dózsát pedig a szintén a hatvanas években remeklő, gólcsúcsot produkáló ötösfogat.

Continue Reading

bjozef
szigligeti

Karácsonyi meglepetés – lélekharang

Az elmúlt évekhez hasonlóan – Balogh József költő-tanár tagtársunk ötletét ápolva – az idén is megrendezzük óévzáró programunkat a Halmay karácsonyt.

Szeretettel várunk mindenkit családostól 2019. december 12-én, csütörtökön 18 órára a Malom Söröző Olimpia termébe. Az idei esztendőben Fasching Zsuzsanna ad műsort Karácsonyi meglepetés – lélekharang címmel. A felcsendülő dallamokkal békés, meghitt karácsonyi hangulatot varázsol körünkbe. A műsort követő vacsorával, pezsgős koccintással és kötetlen beszélgetéssel zárjuk az eseményekben bővelkedő 2019-es évet.

Continue Reading

kasaszoltan

Kásás Zoltán előadása és élménybeszámolója

2019. december 5-én, csütörtökön 18 órakor a Malom Söröző Olimpia termében vendégünk lesz Kásás Zoltán a magyar vízilabdázás kiemelkedő alakja, aki játékosként és edzőként is beírta nevét a vízilabda történet aranykönyvébe. 1958-ban a Ferencvárosban kezdett el vízilabdázni, 1968-ban magyar bajnok volt a zöld-fehérekkel. 1966 és 1975 között 91-szer játszott a válogatottban. 1970-ben Barcelonában Európa-bajnoki, majd 1972-ben Münchenben olimpiai ezüstérmet szerzett. Tagja volt az 1973-ban Belgrádban világbajnokságot és 1974-ben Bécsben Európa-bajnokságot nyert válogatottnak. 1977-től 1984-ig a Tatabányai Bányász játékosa volt. Edzőként is rendkívül sikeres pályát futott be, a szöuli olimpián szövetségi kapitányként vezette válogatottunkat. 1997 és 2008 között Kemény Dénes másodedzőjeként három olimpia bajnoki címnek volt a részese. Hazai és külföldi klubsikerek után 2013 szeptemberében a vízilabda-edzőképzés vezetőjének nevezték ki.

Continue Reading

havasi

In memoriam: HAVASI TIBOR

Dr. Havasi Tibor 1959. július 11-én született a Győr melletti Téten. Általános és középiskolai tanulmányai után 1983-ban végzett a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Ezt követően került Sárvárra, ahol a Sárvár-Celldömölki Ügyvédi Munkaközösség alkalmazásában ügyvédjelöltként dolgozott. Sikeres szakvizsgáit követően 1985 óta tevékenykedett ügyvédként. Lehetőségeihez mérten részt vett a jogászi és ügyvédi közéletben. A Magyar Jogászegylet Vas Megyei Szervezetének alelnökeként a sárvári csoportot is vezette.

Szabadidejében sokat olvasott. Szeretett világot látni és a színház is közel állt hozzá. Igazi sportbarát volt, szurkolóként több rangos sporteseményen vett részt nem csupán idehaza, de külföldön is. Emellett amatőr szinten maga is sportolt - teniszezett, focizott, tekézett, síelt, és pókerezett). Legnagyobb sportsikere – amire s nagyon büszke volt –, hogy megnyerte az I. Magyar Jogász Póker Opent.

Continue Reading

Az olimpizmus atyja

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré

Tanulmányok

Ezen az oldalon érhetik el tanulmányainkat. Az oldal folyamatosan frissül újabb és újabb tanulmányokkal.


Halmay induló: