Bár már április 3-án betöltötte 70. életévét, de a koronavírus járvány miatt csak júniusban tudtuk köszönteni Halmosiné Séfer Rozáliát, egyesületünk tagját, a Haladás tizennégyszeres válogatott atlétáját. Megtelt a szombathelyi GÓL Vendéglő kerthelyisége, ahol Horváth Vilmos, olimpiai körünk „atléta szakértője” és Gál László, egyesületünk elnöke beszélgetett az ünnepelttel. Megelevenedett a Pecölben született kiváló sportolónő gyermekkora, amikor még az atlétika mellett kézilabdázott is, de végül mindenki örömére maradt az atlétikánál. Később a „Lánykeriben” Csató Béla tanár úr vette szárnyai alá. 1967-ben bekerült az ifjúsági válogatottba, majd még ebben az évben meghívót kapott a felnőtt válogatottba is. 1970-ben 400 méteren magyar bajnokságot nyert. 1971-ben kötött házasságot Halmosi Zoltán labdarúgóval. A müncheni olimpián házaspárként indulhattak volna, de a sors másként rendelkezett. Két Európa-bajnokságon (1969. Athén és 1978. Prága) volt tagja a 4x100 m-es váltónak. 1975-ben az a megtiszteltetés érte, hogy ő lett a válogatott csapatkapitánya. 1982-ig atletizált a Haladásban, majd ugyanitt az edzői pályára váltott. Legnevesebb tanítványa Varga Judit volt, de nála kezdett el atletizálni Ekler Luca is, aki jelenleg a legjobb magyar paraatléta. A jóhangulatú esten meglepetésként megjelent egy régi atlétatárs, Mohácsi Éva és egyik legkedvesebb tanítványa, Horváth Janka is. 50 éve él boldog házasságban férjével. Három gyermekük született, Zoltán, Erika és Péter, de ma már az unokákhoz igazítják a nagyszülők az időbeosztásukat. A köszöntő második félidejét Marton János kiváló harmonika játéka tette emlékezetessé.
Szakály Ferenc születésnapon készült képei itt megtekinthetők.