Ugrás a tartalomra
címlap

Móré Imre filmbe illő élettörténete

Nem mindennapi találkozás élményével térhettek haza azok a sportbarátok, akik ellátogattak a már 95. életévébe forduló Móré Imre élménybeszámolójára. A beszélgetést egyesületünk elnöke, Gál László moderálta. A korát meghazudtolva fiatalos fizikai és szellemi állapotnak örvendő egykori labdarúgó és edző kalandokban gazdag életútjáról olyan odaadással beszélt, hogy lenyűgözte hallgatóságát.1931-ben Cecén születet, ahol édesapja 1922-ben egyik alapítója volt a Cecei SE-nek. Az 1940-1941-es idényben az úgynevezett mezítlábas kölyökbajnokságban már a helyi csapatot erősítette. 13 évesen(!) a felnőttek között is bemutatkozhatott. A Székesfehérvári TC-n keresztül vezetett az útja az MTK-ba. Egy toborzón választották ki és rögtön az egykori válogatott labdarúgó, Bodola Gyula csoportjába került. Az ifjúsági, majd a tartalék csapatban szerepelt, sok kiváló futballista játszott akkoriban a kék-fehér klubban.

Bővebben

zsanett

Méltóképpen emlékeztünk Németh Pálra

Immáron tizenhetedik alkalommal rendezte meg egyesületünk és a  Szombathelyi Dobó SE a Németh Pál Emléknapot. Pali bácsi olimpiai baráti körünk alapító és egyúttal elnökségi tagja volt 2009-ben bekövetkezett haláláig. Edzőként a „dobópápát” tisztelhettük benne, de emberként is tiszteletreméltó, kivételes egyéniség volt. Színvonalas versennyel, koszorúzással és az „Olimpikonok ligetének” felavatásával méltóképpen emlékeztünk a legendás mesteredzőre, Szombathely díszpolgárára.

A Sugár úti Atlétikai Centrumban először a férfi diszkoszvetők léptek dobókörbe. A jó hangulatú verseny a chilei Claudio Romero nagyszerű sikerével zárult. A nyíregyházi Szikszai Róbert az előkelő második helyen végzett. Női kalapácsvetésben a hazai környezetben versenyző Németh Zsanett 70.66 m-es szédületes egyéni csúcsa aranyérmet ért. Klubtára, Viszkeleti Villő is dicséretet érdemel, ő a negyedik helyen zárta a küzdelmet.

Bővebben

plakat_2025

XXIV. Halmay úszókupa Sárváron

2025. augusztus 9-én már huszonnegyedik alkalommal rendezi meg olimpiai baráti körünk amatőr úszóversenyét, a Halmay Kupát. A versenytáv ezúttal 50 méter (2-szer 25 méter) lesz. A rendezvényre Halmay Zoltán szülőfalujából, Magasfaluból (ma Vysoká pri Morave, Szlovákia) ismét külön busszal érkeznek versenyzők és kísérők. Az úszókupának ebben az évben a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő ad otthont, ahol a 14 órakor kezdődő amatőr úszóversenyen bárki elindulhat, aki kedvet érez a megmérettetéshez. A női és férfi, illetve leány és fiú kategóriákban kiírt versenyre a helyszínen, a benti úszómedencénél 12 órától lehet nevezni. Nevezési díj nincs, az összes résztvevő díszes oklevelet kap.

Minden indulónak eredményes versenyzést kívánunk!

Az úszókupa beszámolója itt olvasható.

Bővebben

csnap_1
csnap_2

Remek idő, vidám hangulat családi napunkon

A már nyolcadszor megrendezésre került családi napunkon az időjárás kegyeibe fogadott bennünket. De nem csak az időjárás, hanem a hangulat is kiváló volt, köszönhetően összetartó, baráti csapatunknak és az ideális helyszínnek. Ez utóbbit ismét Császár Zoltán tagtársunk nyomdaipari cége biztosította. Gál László egyesületi elnök rövid megnyitóbeszéde után a sportversenyeké volt a főszerep. A Szakály Ferenc tagtársunkon keresztül megismert woodballt újra műsorra tűztük a négy, már hagyományos sportág mellé. Horváth Vilmos javaslatára az idén – elhunyt tagtársainkra emlékezve – nevet is adtunk a versenyeknek.

A sportversenyek végeredménye:

Kosárlabda (kosárra dobás), Németh Pál Emlékverseny: 1. Woki Zoltán, 2. Horváth Hunor, 3. Császár Zoltán

Labdarúgás (kapura lövés), Halmosi Zoltán Emlékverseny: 1. Woki Zoltán, 2. Mesterházy Imre, 3. Borbély Sándor

Lengőteke, Bokor István Emlékverseny: 1. Mesterházy Imre, 2. Woki Zoltán, 3. Tóth Ferenc

Bővebben

emléktábla_1
emléktábla_2

Emléktábla és sétány Halmosi Zoltán tiszteletére

A január 4-én elhunyt Halmosi Zoltán tiszteletére 78. születésnapján emléktáblát és sétányt avattak a Haladás Sportkomplexum Rohonci út felöli részén. Sebestyén Péter főszervező, a Haladás Öregfiúk Klubjának koordinátora egyesületünk tagjait is meghívta. Halmosi Zoltán olimpiai baráti körünk elnökségének is tagja volt. Az avatáson megjelent a legendás 11-szeres válogatott labdarúgó özvegye, Séfer Rozália, Péter fia, Erika lánya, unokái és sok-sok tisztelője. A Haladás legendájára prof. dr. Gadányi Károly, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke és Gerencsér Ferenc egykori játékostárs emlékeztek. Egyesületünk nevében Gál László, Horváth Vilmos és Marton János helyezte el a megemlékezés koszorúját elhunyt barátunk emléktáblájánál.

Mittli Ödon és Gál László ünnepségen készült képei itt megtekinthetők.

Bővebben

címlapkép

Születésnapi köszöntő

Április 5-én ünnepelte 80. születésnapját Makray Katalin, olimpiai ezüstérmes tornász, Vasvár szülötte és díszpolgára. Ebből az alkalomból még áprilisban emlékplakettel köszöntötte egyesületünk. Június 20-án, budapesti emléktúránk során személyesen is kifejeztük jókívánságainkat. Gál László, egyesületünk elnöke felidézte első személyes találkozását Makray Katalinnal, mely a sydney-i olimpián történt, ahova Horváth Vilmossal mint vetélkedő győztesek jutottak ki. Kapcsolatunk azóta folyamatos, az utolsó tíz évre ez fokozottabban igaz. 2015-ben egyesületünk vendégeként – egy emlékezetes esten – Szombathelyen köszöntöttük 70. születésnapján, majd két évvel később ő avatta fel szülővárosában, Vasváron az első vasi olimpikon, a gerelyhajító dr. Csejthey Lajos emléktábláját. Makray Katalin jó lokálpatrióta módjára már régóta segíti egyesületünk működését.

Bővebben

emléktúra_címlap

Emléktúra megemlékezésekkel

Egyesületünk budapesti emléktúrát szervezett, melynek keretében megemlékeztünk névadónkról, Halmay Zoltánról, valamint kerek évfordulós egyesületi tagunkról és sportoló vendégeinkről. A Farkasréti temetőben először felkerestük dr. Kárpáti György, háromszoros vízilabdázó olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója sírját, aki 2011-ben volt a vendégünk. A mindenki által csak „Gyurika”-ként ismert népszerű ferencvárosi sportember 90 évvel ezelőtt született. Gál László, egyesületünk elnökének köszöntője után Surányi Péter tagtársunk idézte fel személyes emlékeit minden idők legfiatalabb vízilabdázó olimpiai bajnokáról. Utunk a kenukirály, Wichmann Tamás sírjához vezetett, aki (szinte hihetetlen) már öt évvel ezelőtt hunyt el. Gál László emlékezett a kilencszeres világbajnok kenusra, akinek példátlanul sikeres pályafutását nem sikerült a hőn áhított olimpiai bajnoki címmel megkoronáznia. Ettől függetlenül nevét méltán emlegetjük a legnagyobb magyar sportolók között.

Bővebben

tata_1
tata_2

Kirándulás Tatán és környékén

A már hagyományos egyesületi kirándulásunk úti célja a Vizek Városa, Tata és környéke volt. Elsőként a Tatabánya feletti Kő-hegyen található nevezetes Turul-emlékművet tekintettük meg. A harcias testtartású bronzmadár szárnyainak fesztávolsága majdnem 15 méter, karmai között Árpád kardját tartja. A Turul-emlékműtől rövid geológiai tanösvényen jutottunk el a Szelim-barlangig, miközben megismerhettük a Vértes és a Gerecse növény- és állatvilágát. Innen továbbsétálva a Ranzinger Vince-kilátóhoz látogattunk el. A „hegyi” program után autóztunk Tatára. Az Öreg-tó partján, festői környezetben található Magyarország egyetlen vízi vára, mely azon kevés várak közé tartozik, ami nem védelmi céllal épült. A várlátogatás után kettévált csapatunk. Néhányan a híres Fényes Tanösvényt járták be, a többség pedig az Északnyugat-magyarországi Általános Olimpiai Központot, azaz a tatai edzőtábort látogatta meg. „Tata” fogalom a versenyzők és a sportban dolgozók számára.

Bővebben

kenu_honlap_1
kenu_honlap_2

Csabai Edvin, a maraton kenuzás királya

Bár a magyar kenusport több legendája, így Hajba Antal, Tatai Tibor, Wichmann Tamás, Pulai Imre és Novák Ferenc már a korábbi években megfordult köreinkben, de a maraton kenu szakág még nem képviseltette magát. Az elmúlt héten megtört a jég, rögtön a maraton kenuzás legnagyobb egyénisége, Csabai Edvin volt a vendégünk. Tizenhét világbajnoki címe, melyből hat egyéni önmagáért beszél, mellette négy alkalommal nyert Európa-bajnokságot is. Gál László, egyesületünk elnöke köszöntötte  a maraton táv kenukirályát, majd kezdetét vette egy jóhangulatú beszélgetés.

A tősgyökeres terézvárosi fiú kezdetben még az öttusával kacérkodott, azonban bátyjának köszönhetően, aki már a Ferencvárosban kenuzott, ő is a IX. kerületi zöld-fehéreknél kezdett el kilencévesen megbarátkozni a kenuzással. Nevelőedzője Bánszki Imre volt.

Bővebben

makray_k

Isten éltesse Makray Katalint!

Ma ünnepli 80. születésnapját Makray Katalin, olimpiai ezüstérmes tornásznő, aki 1964-ben, a tokiói olimpián bemutatott csodálatos felemáskorlát gyakorlata után állhatott fel a dobogó második fokára. A kiváló tornásznő ezer szállal kötődik Vas vármegyéhez.

Makray Katalin 1945. április 5-én Vasváron született. Már közeledett a második világháború vége, amikor várandós édesanyja és még néhány családtag – átutazóban Vasváron – a Vasvári-békéről híres Tretter-házban pihentek meg. Születése után egy nappal a családnak már tovább kellett indulni Szombathelyre, ennek ellenére a vasváriak mindig büszkék voltak híres szülöttükre, melyet a 2011-ben adományozott díszpolgári cím is bizonyít. A Makray család a következő másfél évet Szombathelyen, a Széll Kálmán utcában töltötte. A szülők még 1941-ben a székesegyházban kötöttek házasságot.

Bővebben

címlap
díjátadás

Évi rendes közgyűlés a Malomban

Február 21-én az évi rendes közgyűlésen találkoztak egyesületünk tagjai Malom utcai klubhelyiségünkben. A közgyűlés kezdetén Gál László, olimpiai baráti körünk elnöke üdvözölte a megjelent 36 egyesületi tagot, majd a napirendi pontok elfogadása után megkezdődött az érdemi munka. Először az elmúlt közgyűlés óta elhunyt két tagtársunkra, Németh László Józsefre és Halmosi Zoltánra emlékeztünk egyperces néma tiszteletadással.

A szakmai beszámolóhoz kapcsolódóan a jelenlévők megtekintették Cseh Géza és Gál László „Ez történt 2024-ben” címet viselő érdekes filmösszeállítását, melyből kitűnt, hogy milyen sokrétű programjaink voltak az elmúlt évben. A szakmai és pénzügyi beszámolókat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Bővebben