Ugrás a tartalomra
schmitt_pal

Rajczy Imre-díj átadása Schmitt Pálnak

2018. június 1-én a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület szombathelyi klubhelyiségében bensőséges ünnepség keretében vette át a 2017. évi Rajczy Imre-díjat Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, NOB-tag, a Nemzet Sportolója és nem utolsósorban volt köztársasági elnökünk.

Bővebben

halmay18_cimlap

Halmay Zoltánra emlékeztünk

Olimpiai baráti körünk ebben az évben is koszorúzással emlékezett névadójára Farkasréti temetőben lévő sírjánál. Halmay Zoltán olimpiai bajnok úszó előtt velünk együtt tisztelgett a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör és az MTK Baráti Kör is.  Dr. Hencsei Pál, a „csanádisok” elnöke röviden ismertette Halmay Zoltán életútját. Az eseménynek kiemelt jelentőséget adott, hogy 2018-ban ünnepli megalakulásának 130. évfordulóját az MTK sportegyesület.

A megemlékezés zárásaként Blaha Judit az MTK Baráti Kör nevében, míg Surányi Péter és dr. Mestyanek Ödön a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület nevében helyezett el koszorút az olimpia bajnok úszó sírján.

Blaha Judit koszorúzáson készült képei itt megtekinthetők.

Bővebben

ziminyi

Emléktábla Zimonyi Róbert tiszteletére

Száz éve, 1918. április 18-án, Sárváron született Zimonyi Róbert, aki az 1964. évi tokiói olimpián aranyérmet nyert evezés nyolcasban. Sajnos evezésben Magyarország még nem szerzett olimpiai bajnokságot, Zimonyi is amerikai színekben állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Ő volt a hajó kormányosa. A kerek évfordulón Sárvár Város Önkormányzatával közösen emléktábla állítással tisztelgünk életműve előtt. 2018. április 27-én, 14 órakor kerül sor az emléktábla leleplezésére Sárváron, a Fő utca 20. sz. alatt. Az emléktáblát dr. Hegedűs Csaba, a 100. magyar olimpiai aranyérmet szerző birkózó leplezi le, aki szintén Sárvár szülötte. Köszöntőt mond Kondora István, Sárvár polgármestere, a sportolóra emlékezik Horváth Vilmos, egyesületünk elnöke.

A rendezvény beszámolója itt olvasható.

Benkő Sándor emléktábla avatáson készült képei itt megtekinthetők.

Bővebben

berzsenyib

Száz éve született dr. Berzsenyi Barnabás, olimpiai ezüstérmes vívó

2018. február 12-én, hétfőn, dr. Berzsenyi Barnabás születésének 100. évfordulóján olimpiai baráti körünk megemlékezést tart Kemenessömjénben, a helyi önkormányzattal közösen, az olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó sírjánál. Kurucz Attila, a vasi település polgármestere első szóra támogatta a megemlékezés megtartását. Berzsenyi Dániel dédunokája 1960-ban külföldre távozott, de csak 1988-ban lépett újra magyar földre. 1993-ban bekövetkezett haláláig gyakran látogatott haza Kemenessömjénbe, ahol gyermekkorát töltötte. A németországi Osnabrückben hunyt el, de végakaratának megfelelően Kemenessömjénben, a Berzsenyiek kriptájában helyezték végső nyugalomra. Két fia közül Zsolt Németországban, míg Balázs Kanadában telepedett le.

Dr. Berzsenyi Barnabás Vasi olimpikonok c. könyvben megjelent életrajza itt megtekinthető.

Bővebben

palotai_elhunyt

Meghalt Palotai Károly, olimpiai bajnok labdarúgó

2018. február 3-án hosszan tartó súlyos betegség után 82. életévében meghalt Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó, egykori kiváló FIFA játékvezető. A szinte hihetetlen hír váratlanul ért bennünk. 2017 májusában még körünkben üdvözölhettük, ahol felejthetetlen beszélgetésen mesélt labdarúgóként és játékvezetőként is sikerekben bővelkedő, kivételes pályafutásáról. 2016 karácsonya előtt Gál László alelnökünk Ötkarikás futballtornák című könyvének bemutatóján is találkozhattunk vele, a könyvnek ő is interjú alanya volt. Természetesen az 1964. évi tokiói olimpiát idézte fel, ahol élete legnagyobb sikerét érte el, csapatkapitánya volt az olimpiai bajnokságot nyert magyar válogatottnak.

Az UEFA 2016-ban budapesti kongresszusán életműdíjjal ismerte el pályafutását. A nemzetközi és a hazai futball világában óriási tisztelet övezte.

Bővebben

lorant_95_cimlap

95 éves lenne Lóránt Gyula, az Aranycsapat kőszegi születésű tagja

2018. február 6-án, kedden ünnepelné 95. születésnapját Lóránt Gyula, az Aranycsapat tagja, Kőszeg egyetlen olimpia bajnoka. Tiszteletére Olimpiai Egyesületünk, a Kőszegi Sportegyesület és Kőszeg Város Önkormányzata megemlékezést szervez. Február 6-án, 16 órakor a kőszegi temetőben megkoszorúzzuk Lóránt Gyula sírját. Az ünnepségen Lóránt Gyula egyetlen élő csapattársa, a 93. életévét taposó Jenkei Ede fogja felidézni a legendás labdarúgó pályafutását.
A szervezők minden sportbarátot várnak a megemlékezésre, akik szintén szeretnének tisztelegni Lóránt Gyula emléke előtt.

A rendezvény beszámolója itt olvasható.

Kerényi János megemlékezésen készült képei itt megtekinthetők.

Bővebben

bl171
bl172

XXI. Halmay jelmezes farsangi bál

Már sorozatban tízedik alkalommal lesz a szombathelyi Tóvendéglő (Szombathely, Rumi Rajki sétány 1.) a helyszíne farsangi bálunknak. 2017-ben a huszadik, jubileumi bálunk jelmezes volt, az ötlet telitalálatnak bizonyult. Ezen felbuzdulva az idei bált is – nem kötelező jelleggel – jelmezesnek hirdetjük meg. A bál időpontja 2018. február 3., szombat 19 óra. Szeretettel hívjuk és várjuk egyesületi tagjainkat, azok családtagjait, ismerőseit és minden baráti társaságot, akik szeretnék jól érezni magukat, szeretnének kulturáltan kikapcsolódni. A jó hangulathoz a zenét már sokadszor a Tequila együttes szolgáltatja. Színvonalas műsorral, ízletes vacsorával és rengeteg tombolatárggyal, köztük Hosszú hétvége Velencében fődíjjal várjuk vendégeinket.

A műsorban örökzöld slágereket ad elő Senviczki Béla és Ódor Ferenc, tangóharmonikán kísér Marton János. Ezt követően az Attitude Balettiskola növendékei szórakoztatják a báli közönséget.

Szívesen fogadjuk vendégeink tombola felajánlásait is.

Bővebben

hkar_1

Halmay karácsony és óévbúcsúztató

A Halmay karácsonyt 2009-ben rendezte meg először olimpiai baráti körünk Balogh József költő-tanár tagtársunk kezdeményezésére, amely nagy sikert aratott. Az idén december 8-án, a Malom Sörözőben rendhagyó karácsonyi és óévbúcsúztató estet tartottunk. A műsort ezúttal saját erőből oldottuk meg, vállalkozó szellemű tagtársaink közreműködésével. Vers és zene váltották egymást. Először Balogh Zoltán szavalt el két szép verset édesapja karácsonyt idéző költeményei közül, majd Mecsériné Doktor Rozália és dr. Hollerné Mecséri Annamária teremtett ünnepi hangulatot jól megválasztott verseikkel. Annamáriát több, mint egy év után köszönthettük újra körünkben, szívből örülünk visszatérésének. Simonyi Ferencről tudtuk, hogy van érzéke a művészethez, különösképpen a festészethez, most új oldaláról is megismerhettük. A záró versek Horváth Vilmosnak jutottak, aki a meghitt hangulatot egy kis vidámsággal is fűszerezte.

Bővebben

teke_cimlapkep

Egyesületi tekebajnokság ötödször

2017. november 17-én több mint tíz év szünet után ismét megrendeztük egyesületünk tekebajnokságát. A korábbi versenyeket felülmúlva óriási küzdelem és amatőr szintünkhöz képest magas színvonal jellemezte a bajnokságot. A legtöbb induló is most volt a kupa történetében.

Bővebben

csejtheyl_cimlap_1
csejtheyl_cimlap_2

Dr. Csejthey Lajos emléktábla avatása Vasváron

Halálának negyvenedik évfordulóján emléktáblát állíttatott a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére olimpiai baráti körünk és Vasvár Város Önkormányzata dr. Csejthey Lajos, az első Vas megyei születésű olimpikon tiszteletére. A kiváló atléta az 1924. évi párizsi olimpián gerelyhajításban a 9. helyen végzett, majd az olimpiát követően 17 évig a Vasvári járás tisztiorvosaként vívta ki az emberek elismerését. Érdekesség, hogy napra pontosan tíz évvel ezelőtt, október 27-én szülőfalujában, Dömötöriben (ma Sorkifalud része) szintén emléktáblát állíttatott egyesületünk, melyet Kulcsár Gergely olimpiai ezüst- és bronzérmes gerelyhajító avatott fel.

Bővebben

Az olimpizmus atyja

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré

Tanulmányok

Ezen az oldalon érhetik el tanulmányainkat. Az oldal folyamatosan frissül újabb és újabb tanulmányokkal.


Halmay induló: