Különleges vendége lesz olimpiai baráti körünknek 2017. május 26-án, 18 órakor, a Malom Söröző Olimpia termében (Szombathely, Malom u. 6.). Az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes labdarúgó válogatottunk csapatkapitánya, a későbbi sikeres FIFA-bíró, Palotai Károly látogat el Szombathelyre. Vendégünk igazi unikum a világ legjobb játékvezetői között, senkinek sincs olyan gazdag játékos pályafutása, mint neki. Egyik kollégája sem volt olimpiai bajnok, nem nyert hazájában bajnoki címet és nem szerepelt a BEK elődöntőjében. A Békéscsabai Előre, majd a Győri Vasas ETO labdarúgója 1956-ban válogatott kapus bátyjával, Palotai Jánossal külföldre távozott. A nyugat-német Freiburg csapatában játszott és a Siemens cégnél dolgozott. 1958-ban tért haza. 1959-től szerepelhetett újra a győri együttesben, ahol 1967-ig volt a csapat tagja. Játékvezetőként három világbajnokságon (1974, 1978, 1982) vett részt, ő bíráskodott az 1976-os és az 1981-es BEK-döntőben is. Az UEFA 2016-ban budapesti kongresszusán életműdíjjal ismerte el pályafutását.
Indul a Halmay filmklub
2017. május 4-én, csütörtökön 18 órakor a Malom utcai klubhelyiségünkben elindítjuk új sorozatunkat, a Halmay filmklubot. Az ötlet lényege, hogy 20 év eltolódással a filmkockák segítségével felidézzük korábbi rendezvényeinket. Akik személyesen is már jelen voltak a korabeli eseményen, azok jót nosztalgiázhatnak, akik akkoriban még nem voltak tagjai egyesületünknek, azok két évtized késéssel átélhetik az akkori rendezvények hangulatát.
Sikeres olimpiai vándorgyűlés Tiszavasváriban
A Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) április 22-én és 23-án Tiszavasváriban tartotta meg 68. Országos Vándorgyűlését, szorosan együttműködve a helyi önkormányzattal és a Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör Egyesülettel. A Magyar Olimpiai Akadémia célkitűzése az olimpiai eszme terjesztése, az ötkarikás mozgalom hagyományainak ápolása, és ez a két nap minden bizonnyal méltóan szolgálta a nemes célok elérését, a tiszavasvári rendezvény az egyik legszínvonalasabb vándorgyűlés volt az akadémia történetében. Tiszavasvári bár kisváros, de nagy sportmúlttal rendelkezik, éppen ezért volt nagy öröm a helyiek számára, hogy egy ilyen rangos esemény színhelyéül szolgálhattak. Olimpiai baráti körünk tizenegy fővel képviseltette magát az eseményen. Benyák András „kódexíró” és Benyák Albert az emléklapok írásában jeleskedtek. Mellettük Horváth Vilmos, Gál László, Békefi Miklós, Mittli Ödön, a Mecséri házaspár, Kerényi János, Pintér László és Tóth Győző tagtársaink vettek rész a vándorgyűlésen.
Felavatták Szarka Zoltán olimpiai bajnok síremlékét
Április 18-án, pontosan egy évvel ezelőtt hunyt el Szarka Zoltán, a Szombathelyi Haladás olimpia bajnok labdarúgója, egyesületünk elnökségének tagja. A kiváló sportember neve összeforrt a vasi zöld-fehér csapattal. Előbb játékosként, majd élete végéig kapusedzőként szolgálta szeretett klubját. Olyan tehetségek kerültek ki keze alól, mint például Király Gábor, Németh Gábor és Rózsa Dániel.
Halálának egyéves évfordulóján mintegy százan gyűltek össze a herényi temetőben síremlékének avatására és felszentelésére. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely MJV város polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja idézte fel Szarka Zoltán emlékét: „Nagyszerű sportembert volt, aki tudásával, szorgalmával és hűségével méltán vált példaképpé. Hálás vagyok a sorsnak, hogy 2012-ben én adhattam át Szarka Zoltánnak városunk díszpolgári címét. Őt mindenki tisztelte és becsülte, nem véletlen, hogy Szombathely mellett Répcelak is díszpolgári címet adományozott részére.”
A polgármesteri beszédet követően Molnár Szabolcs, a Krisztus Király Plébánia esperese szentelte meg az új síremléket.
Kajdi János emléktábla avatás – Gedó György estje
2017. április 7-én, pénteken 17 órakor a Szombathely, Hosszú utca 28/B lakóháznál újabb emléktáblát avat olimpiai egyesületünk. A 25 éve elhunyt Kajdi János olimpiai ezüstérmes ökölvívónak állítunk méltó emléket. Az emléktáblát Kajdi János pályatársa, Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó avatja fel. Az ünnepségen köszöntőt mond dr. Puskás Tivadar Szombathely MJV polgármestere, a MOB tagja.
Az emléktábla felavatása után 18 órakor baráti körünk klubhelyiségében, a Malom Söröző Olimpia termében Gedó György tart pályafutásáról és barátjáról Kajdi Jánosról élménybeszámolót.
Mindkét rendezvényre tisztelettel hívunk minden érdeklődő sportbarátot!
A rendezvények meghívója itt megtekinthető.
Elhunyt Hajba Antal világbajnok kenus
Elhunyt Hajba Antal világbajnok kenus
Évadnyitó közgyűlés a Malomban
Olimpiai Egyesületünk évi rendes közgyűlését 2017. március 10-én, pénteken 18 órakor tartja a Malom Söröző Olimpia termében. (Szombathely, Malom u.6.)
Napirendi javaslat:
- Beszámoló a 2016. évi egyesületi munkáról
Előadó: Horváth Vilmos, elnök - Beszámoló az egyesület 2016. évi pénzügyi gazdálkodásáról
Előadó: Gál László alelnök - Programjavaslatok 2017. évre
Előadó: Tóthné Pászli Erzsébet titkár - Kerek születésnaposok köszöntése
- Különfélék – pezsgős koccintás
A közgyűlésünk határozatképességéhez 50% + 1 fő részvétele szükséges. A napirendi pontok fontossága miatt feltétlenül számítunk tagtársaink megtisztelő részvételére.
A közgyűlés beszámolója itt olvasható
A közgyűlésen készült képek itt megtekinthetők.
XX. Halmay Táncvigalom újra a Tóvendéglőben
Elhunyt Söptei Róbert, a legidősebb vasi olimpikon
A helsinki olimpia hetedik helyezettje, kenus mesteredző még 2016. november 11-én hunyt el, de sajnos csak nemrég szereztünk tudomást haláláról. Tíz éves volt, mikor családja a Vas megyei Söptéről Budapestre költözött. A kajakozással és kenuzással 1941-ben a leventeképzőben ismerkedett meg. 1945 után Hábl Károly a Közalkalmazottak szakosztályába (KASE) gyűjtötte össze a legtehetségesebb kajakosokat, de főleg kenusokat. Söptei Róbert is itt aratta sikereit, öt magyar bajnokságot nyert. A helsinki olimpián a fogságból hazatért Ernő bátyjával indult, ahol a kenu 10 000 méteres távon hetedik helyen végeztek. Mire a finn fővárosból hazatértek, addigra már más lakott a lakásukban, mert azt híresztelték róluk, hogy disszidáltak. A legnagyobb sikereit Söptei Róbert edzőként érte el, olyan kiváló kenusoknak volt a mestere, mint az olimpiai bajnok és későbbi szövetségi kapitány Parti János, Major Ferenc, vagy éppen az 1975-ben világbajnoki címet szerző Povázsay Péter. Edzőként három olimpián vett részt.
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és egy örömökben gazdag, boldog új évet kívánunk az egyesület minden tagjának, a családtagoknak és olimpiai baráti körünk minden szimpatizánsának!
az egyesület elnöksége