Hosszan tartó súlyos betegségben, egy héttel 72. születésnapját követően, február 12-én elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes kenus. Korának egyik legnagyszerűbb és legnépszerűbb sportolója a legtöbb magyar bajnokságot nyerte a kenusok között, összesen 37 alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokán. Negyedik olimpiáján, 1980-ban Moszkvában, ahol a magyar csapat legesélyesebb indulója volt, a hőn áhított olimpiai bajnoki címet nem sikerült megszereznie. Egyedül az ötkarikás aranyérem hiányzott éremkollekciójából.
1979-ben az év sportolójának választották és még ebben az évben megkapta az UNESCO fair play díját. Részt vett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkájában. 1998-ban kézlenyomata felkerült a Csillagok Falára. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2010-ben MOB-díjjal, 2013-ban Pro Urbe Erzsébetváros díjjal, 2017-ben Prima Díjjal tüntették ki.
1987-ben megnyitotta Budapest első „alternatív” kocsmáját, amelyben szakács tudását is hasznosította. A kocsmát eredetileg Szent Jupátról, a kenusok „védőszentjéről” nevezte el, de később már csak Wichmann-kocsma volt a neve.
2017-ben diagnosztizáltak nála daganatos betegséget. 38 kemoterápiás kezelés után 2019. december 27-én került végleg kórházba, ahonnan már csak nyilvános szereplések miatt jöhetett ki. Ilyen volt a róla szóló Magyar lapát c. film bemutatója, majd a januári sportgála, ahol a Magyar Olimpiai Bizottság és az MSÚSZ életműdíjat adományozott a kilencszeres világbajnok kenusnak, akit felállva, vastapssal fogadott a publikum.
Wichmann Tamás 2009-ben egyesületünk vendégeként Körmenden járt, ahol emlékezetes élménybeszámolót tartott. Olimpiai baráti körünk mély megrendüléssel búcsúzik a kenus legendától, aki nem csak sportolóként, hanem emberként is igazi példakép marad.
Isten veled, nyugodj békében Tamás!