Ugrás a tartalomra

Vendégünk volt Kásás Zoltán

A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület idei utolsó rendezvényén Kásás Zoltánt, a magyar vízilabdázás kiemelkedő egyéniségét látta vendégül, aki játékosként és edzőként is beírta nevét a vízilabda történet aranykönyvébe. Az est két részből állt: előadás, majd kötetlen beszélgetés.

XI. Németh Pál Emléknap

Már tizenegyedik alkalommal emlékeztünk Németh Pál mesteredzőre, a Dobópápára a tiszteletére életre hívott Németh Pál Emléknapon. Az idei rendezvény különlegességét jelentette, hogy az egy napon került megrendezésre a szintén Németh Pál munkássága előtt tisztelgő IV. Németh Pál Memorial kalapácsvető versennyel. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2010-ben hívta életre kalapácsvető-versenysorozatát.

Magasfalui sikerek és Dobre Norbert újra győzött

Már tizenkilencedik alkalommal rendeztük meg névadónk, Halmay Zoltán tiszteletére amatőr úszóversenyünket. A versenytáv hagyományosan 50 yard (45,72 méter), melyet tetszőleges úszásnemben tehetnek meg a versenyzők.  A viadalnak újra otthont adó Bükfürdő Thermal & Spa jóvoltából ideális körülmények várták a rajthoz álló vállalkozó szellemű úszókat.

Olimpiákról – határok nélkül

Nagysikerű sporttörténeti konferenciát rendeztünk március végén Szombathelyen. A Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület, az ŐrvidékHáz és a Halmay Zoltán Olimpia Hagyományőrző Egyesület szervezésében a volt huszárlaktanyában zajlott zsúfolt ház előtt a 46. Nemzetközi Sporttörténeti Konferencia. A Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület (a két éve elhunyt Kis János vezette Európai Sport Hagyományőrző Egyesület folytatásaként) immár 15.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré