Ugrás a tartalomra
Buzek László, a röplabdasport legendája 70 éves

Buzek László, a magyar röplabdasport legendája

2016. május 27-én, 18 órakor, a  szombathelyi Malom Söröző Olimpia termében egyesületünk vendége lesz Buzek László, a „röplabdázás Puskás Ference”, akit fénykorában a világ egyik legjobbjának tartottak. Futballistának készült, mégis világklasszis röplabdázó lett. Húsz évig volt a Csepel meghatározó játékosa.

A válogatottban 266 alkalommal szerepelt. Az első volt a világon, aki hátsó sorköteles játékosként a hármas vonalon kívülről végrehajtott ütésekkel támadta  az ellenfeleket, valamint a felugrásos nyitás alkalmazása és tökélyre fejlesztése is az ő nevéhez köthető.

Pályafutása során három világbajnokságon (1966, 1970, 1978) és négy Európa-bajnokságon (1967, 1971, 1977, 1979) vett részt, s legnagyobb sikere az 1977-es Eb-n elért negyedik hely volt, ahol az Európa-bajnokság All Star-válogatottjába is beválasztották.

Nyolc alkalommal választották meg az év legjobb férfi röplabdázójának. 37 évesen igazolt a német Norderstedt együttesébe, majd a Moers SC-ben röplabdázott és edzősködött.


Az érdekesnek ígérkező estre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré