2016. május 27-én, 18 órakor, a szombathelyi Malom Söröző Olimpia termében egyesületünk vendége lesz Buzek László, a „röplabdázás Puskás Ference”, akit fénykorában a világ egyik legjobbjának tartottak. Futballistának készült, mégis világklasszis röplabdázó lett. Húsz évig volt a Csepel meghatározó játékosa.
A válogatottban 266 alkalommal szerepelt. Az első volt a világon, aki hátsó sorköteles játékosként a hármas vonalon kívülről végrehajtott ütésekkel támadta az ellenfeleket, valamint a felugrásos nyitás alkalmazása és tökélyre fejlesztése is az ő nevéhez köthető.
Pályafutása során három világbajnokságon (1966, 1970, 1978) és négy Európa-bajnokságon (1967, 1971, 1977, 1979) vett részt, s legnagyobb sikere az 1977-es Eb-n elért negyedik hely volt, ahol az Európa-bajnokság All Star-válogatottjába is beválasztották.
Nyolc alkalommal választották meg az év legjobb férfi röplabdázójának. 37 évesen igazolt a német Norderstedt együttesébe, majd a Moers SC-ben röplabdázott és edzősködött.
Az érdekesnek ígérkező estre minden érdeklődőt szeretettel várunk.