A Szombathelyi Dobó SE és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület alapító tagjára, Németh Pál mesteredzőre, Pali bácsira, a Dobópápára emlékeztek tanítványai, barátai, tisztelői, a család tagjai Szombathelyen, a már tízedik alkalommal megrendezésre került emléknapon. A Sugár úti Atlétikai Centrumban szeptember 13-án délután meghívásos páros kalapácsvető gálaversennyel kezdődött az immáron hagyományos esemény.
A versenyen dobókörbe állt a közelmúltban lebonyolított atlétikai Európa-bajnokság női kalapácsvető számának döntőse, Gyurátz Réka és a férfi mezőny bronzérmese, Halász Bence. A 12 páros küzdelméből ezúttal a DOBÓ SE kettőse, Gyurátz Réka és Katavics Balázs került ki győztesen.
A program keretében különböző korcsoportok tehetséges dobói is megmutatták felkészültségüket. Az egyéni versenyszámok koronáját jelentő felnőtt viadalokon – Halász Bence 76,76 méteres eredménye mellett a kanadai női bajnok Jillian Weir 70,98 métert ért el – Gyurátz Réka 70,56-ra repítette a kalapácsot.
A két egyesület rendezésében zajló eseménynek a versenyek mellett a hagyományos koszorúzás és Németh Pál első olimpiája (Szöul 1988) témakörben pódium beszélgetés is az emléknap része volt.
Horváth Vilmos a két egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, s kiemelte: „Azért vagyunk itt már tizedszer, mert Németh Pálnak példaértékű, megőrzendő a munkássága. Németh Pál megmutatta, hogyan érdemes élni. Halála óta utca, kollégium is felvette nevét, de szívünkben is tovább él. Halász Bence utolsó, hatodik sorozatban elért 76.76 méteres teljesítményére Pali bácsi biztosan azt mondta volna, hogy ,,Ez a dobás egész tűrhető volt!” – fogalmazott Horváth Vilmos.
Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a legendás edzővel kapcsolatos saját emlékeit is felelevenítette ,,Valamit jól csinálni nem sokkal kerül több energiába, mint ugyanazt rosszul. Hát miért nem csináljuk jól?” A Németh Páltól származó gondolat mellett a világhírű szakember sokoldalúságának egyik példájaként az atlétacsaládon túl is ismert és elismert festői munkásságáról, magas értéket képviselő akvarelljeinek hatásáról is beszélt a város első számú vezetője. „Németh Pál szellemisége jelenleg is itt van közöttünk” – fogalmazott a polgármester.
A 2009-ben elhunyt kiemelkedő eredményességű edző – dobópályára néző – tavaly felavatott mellszobránál koszorút helyezett el a városvezetés, a Németh Pál Kollégium, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület, a Dobó SE és a VEDAC.
A pódiumbeszélhetés két résztvevője, a szöuli játékokon kalapácsvetésben induló két atlétája, Szitás Imre és Vida József voltak. Az 1988-as olimpiai élményeik mellett számos anekdotával, kevesek által ismert kulisszatitkokkal, valamint csak bennfentesek által ismert sztorikkal idézték meg a 30 évvel ezelőtti eseményeket és edzőjükhöz Németh Pálhoz való kapcsolatukat. A beszélgetés végén az alkalomra készült emléklapokat írathatták alá az olimpikonokkal a nézők. A mintegy 250 fő részvételével zajló emléknapot a DOBÓ SE elnökségének tagjai által főzött bográcsos ételek elfogyasztása zárta. A jóízű falatozás közben fehér asztalnál még sokáig beszélgettek Pali bácsiról barátai és tisztelői.