Ugrás a tartalomra
fretcsoport

Koszorúzás a Farkasréti temetőben

A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület minden évben megkoszorúzza névadója sírját a Farkasréti temetőben. A május 28-án megtartott megemlékezésen Gál László, egyesületünk elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd felidézte, hogy olimpiai baráti körünk miként vette fel a kétszeres olimpiai bajnok úszó nevét. Kiemelte, hogy június 18-án lesz Halmay Zoltán születésének 140. évfordulója, melyet szülőfalujában, Magasfalun is szeretnénk megünnepelni. Megemlékezett dr. Hencsei Pálról is, akinek éppen egy évvel ezelőtt, a farkasréti koszorúzás volt az utolsó nyilvános szereplése hirtelen bekövetkezett halála előtt. Győr Béla, a Magyar Olimpia Akadémia főtitkára a hagyományőrzés fontosságáról beszélt, nem elég csak az olimpiai bajnokokat és érmeseket számon  tartani, de az összes olimpikonnak is meg kell adni a tiszteletet. A következő években szeretnék feltérképezni az olimpikonok nyughelyeit, azokról nyilvántartást vezetni, fényképet készíteni.

Ezt követően Győr Béla a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia nevében, Kárándyné Bódis Gyöngyi és Surányi Péter olimpiai egyesületünk nevében helyezett el koszorút Halmay Zoltán sírján. A megemlékezésen még részt vett baráti körünk részéről Bihátsi László és Gál Tamás, valamint a Csanádi Olimpiai Baráti Kört képviselve Budai Tibor.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré