Ugrás a tartalomra
homonnay_címlap

Homonnay Ferenc, az örökifjú sportember

2023. április 13-án a Malom utca klubhelyiségünkben a „Köztünk élnek” sorozat nyitóvendége Homonnay Ferenc rangidős tagtársunk volt, aki 2001-ben csatlakozott baráti körünkhöz. E sorozat keretében egyesületünk tagjai közül azok a sportbarátok mutatkoznak be, akik – nem elsősorban élsportolóként – a sport területén valamilyen módon maradandót alkottak.

Homonnay Ferenc egykor atlétikában magyar bajnokságot nyert, később a veterán versenyeken sikert sikerre halmozott. Közel van a 89. életévéhez, de olyan dinamikus, magával ragadó stílusban beszélt életéről, sportpályafutásáról, hogy a jelenlévőket teljesen lenyűgözte.

1951-ben kezdett a Szombathelyi Dózsában atletizálni, elsősorban az motiválta, hogy melegítőt és szerelést kapott. Egyik alkalommal Pünkösthy Csaba, a Haladás edzője elhívta Diósgyőrbe versenyezni. 100 méteren – állva rajtolva – megnyerte a versenyt, amiről később kiderült, hogy válogatóverseny volt.  Sir „Kaja” bácsi, az atléta szövetség edzője meghívta az ifjúsági válogatott edzőtáborába. Hamarosan a váltóban már együtt futott a későbbi 81-szeres labdarúgó válogatott Mátrai Sándorral. Csermák Józseffel, aki egy év múlva Helsinkiben megnyerte a kalapácsvetést, Romániában remek szappan bizniszt csináltak. 1954-ben a fővárosi Dózsába igazolt. Még ebben az évben a Homonnay Ferenc, Földessy Ödön, Csányi György, Goldoványi Béla kvartett négyszer százas váltóban magyar bajnok lett. Homonnay Ferenc meghívót kapott a felnőtt válogatott keretbe is, ahol a váltó tartaléka lett. Ezekben az években számtalanszor találkozott az Aranycsapat tagjaival is, akik kiegészítő edzéseken atletizáltak. Kocsis Sándor például remek magasugró is volt, megbirkózott a 170 cm-rel is. Az újpesti legendával, Szusza Ferenccel is akadtak közös élményei. A sport mellett tanult is. Bár orvosnak készült, mégis gépészmérnök lett belőle.

1960-ban diplomával a zsebé­ben visszatért Szombathelyre és a Haladás színeiben még 41 éves koráig vágtázott. Edzősködni kezdett, gyerekekkel foglalkozott, tehetségeket fedezett fel. Többek között ő ajánlotta Vida Józsefet Németh Pál  dobóedző figyelmébe.  A „Dobópápa” invitálására 1983-ban elindult az első veteránversenyen. Innentől számítva egészen napjainkig nélküle nem rendeznek fontos veterán atlétikai versenyt. Az 1989-es dániai veterán-világjátékokon 100 méteren diadalmaskodott. De rengeteg elsőséget szerzett még 200 méteren, távolugrásban, sőt még súlylökésben is.  A versenyekre autóval utazik. Márkahűsége töretlen, több, mint 50 éve kitart a Wartburg kombi mellett. A jelenlegi járgánya 33 éves. Nagy szerelme még a vitorlázás. A nyarakat szinte egész végig Vonyarcvashegyen tölti. Itt borászkodik is, de természetesen folyamatosan fitten tartja magát, fut és kerékpározik.

Felesége sajnos már nem él, de lánya, fia és az unokák sok örömet szereznek neki. A legutóbbi „nagylajosos” osztálytalálkozója elmaradt – már csak ő él a régi társak közül.

A „Köztünk élnek” sorozatunk nyitóvendége egész este fáradhatatlanul mesélt, humort sem nélkülöző történeteit nem egyszer tapssal jutalmazta a publikum. A sorozat célja maradéktalanul teljesült, köszönhetően Homonnay Ferencnek, akiről sok új és érdekes dolgot tudtunk meg.

A rendezvény képei itt megtekinthetők.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré