Ugrás a tartalomra
bokor

Elhunyt Bokor István tagtársunk

Életének 84. életévében – hosszan tartó súlyos betegségben – március 26-án elhunyt Bokor István tagtársunk. Az egykori első osztályú tekéző 2017-ben csatlakozott olimpiai baráti körünkhöz. Programjainkon aktívan részt vett, sőt – elsősorban a családi napjainkon és az egyesületi tekeversenyeken – a szervező munkából is kivette részét. Civil élete teljes egészében a MÁV Szombathelyi Járműjavító Üzeméhez (későbbi nevén MÁV Vasjármű Kft.) kapcsolódott. Itt kezdett el dolgozni és innen is ment művezetőként nyugdíjba.

Életében a sport, a teke kiemelt helyen szerepelt. Hosszú évekig tagja volt a Haladás NB I-es csapatának, pályafutása egyik legnagyszerűbb sikere a Vasutas Európa-Kupa győzelem volt. Az aktív játék befejezése után a Vas Megyei Tekeszövetség elnökségi tagjaként segítette szeretett sportágát, mellette bíróként is tevékenykedett. Sőt edzői képesítést is szerzett, együtt végezte az edzői iskolát Németh Pállal, a „dobópápával”. Többek között a Perenye csapánál vállalt edzői munkát.

Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2023. 05. 12-én, pénteken 11 órakor lesz Szombathelyen, a Jáki úti temetőben.

Kedves Pista bácsi!

Szomorú szívvel búcsúzunk Tőled. Emlékedet örökre megőrizzük, nyugodj békében!

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré