Ugrás a tartalomra
kristof_laszlo

Dr. Kristóf László, a körmendi kosárlabda atyja

2022. március 18-án, pénteken, 18 órakor a Malom utcai klubhelyiségünkben dr. Kristóf László tanár úrral, a körmendi kosárlabdasport megteremtőjével találkozhatnak a sportrajongók. Laci bácsi irányításával 1962-ben kezdődött a körmendi kosárlabda sikertörténete, mely 1975-ben fontos mérföldkövéhez érkezett, a csapat felkerült az első osztályba. Sokak meglepetésére nem estek  ki, sőt az előkelő nyolcadik helyen zárták első idényüket. Kristóf László – akit a körmendi kosárlabda Alex Fergusonjaként is emlegetnek – három évig irányította az együttest az NB I-ben, amely a feljutást követően, egyedüli élvonalbeli klubként, azóta sem esett ki az első osztályból. Napjainkig az MTE háromszor nyert bajnokságot és hétszer hódította el a magyar kupát. A Tanár úr Körmend város díszpolgára és a klub köztiszteletben álló törzsszurkolója.

A rendezvényre minden érdeklődő sportbarátot szeretettel várunk!

 

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré