Egyesületünk hagyományos 50 yardos (45,72 méter) amatőr úszóversenyére a kellemes, napos időnek is köszönhetően szépszámú, 65 fős nevezés érkezett. A rendezvénynek ismét a Bükfürdő Thermal & SPA adott otthont, ahol ezúttal is ideális körülmények várták a vállalkozó szellemű úszókat. Halmay Zoltán szülőfalujából, Magasfaluból (Vysoká pri Morave, Szlovákia) különbusszal érkeztek versenyzők és kísérők. Andrej Dvoran, a település polgármestere indult és döntőbe is jutott a versenyen. Rajta kívül – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét két korábbi polgármester, Dušan Dvoran és Ivan Klas is megtisztelte a rendezvényt, de Hana Tomečková alpolgármester asszony is a delegáció tagja volt.
A verseny fővédnöke Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok úszó volt, aki egyben a Magyar Olimpiai Akadémiát képviselte. Gál László egyesületünk elnökének köszöntője után Andrej Dvoran polgármester Halmay Zoltán szülőfaluja nevében üdvözölte a verseny résztvevőit és a közönséget. Becsey János fővédnök megköszönte a meghívást, majd az úszókhoz szólt, jó versengést kívánt számukra és megnyította a versenyt.
A 14 év alatti fiúk és lányok küzdelmében erdélyi sikereknek tapsolhatott a publikum. A Marosvásárhely melletti Mezőpanitról érkezett Bartha Gergő és Borbély Anna Zselyke egyaránt magabiztosan szerezte meg a győzelmet. Külön dicséretet érdemel a mindössze 7 éves Horváth Olívia, aki egyedül tudott lépést tartani a győztes erdélyi kislánnyal és lett ezüstérmes. Olívia egyébként Horváth Vilmosnak, a verseny „szpíkerének” unokája, akinek szülei is jelen voltak élete első úszósikerénél.
A nők mezőnyének felét Magasfaluból érkezett versenyzők alkották, de a győzelmet a fehérorosz Eugeniya Grigoryan szerezte meg. A kupa történetében először álltak rajthoz fehérorosz úszók és rögtön sikeresen is debütáltak. Bartha Anna révén mezőpaniti ezüstérem született.
A férfiak versenye volt ezúttal is a legszínvonalasabb. A korábbi győztesek közül a rekorder Dobre Norbert és Szabó Tamás is nevezett, akiknek két budapesti úszó, Kemény Barnabás és Stéger Milán személyében méltó vetélytársa akadt. Az elő- és középfutamban Dobre visszafogottan versenyzett, többen is jobb időt úsztak nála, de a döntőben a trónkövetelők ezúttal sem tudták megakadályozni, hogy az 50 yardos specialista megszerezze 16. aranyérmét.
Becsey János, a verseny fővédnöke beszélt pályafutásáról, életének nehéz időszakáról és felelevenítette Barcelonában szerzett győzelmeit is. Sportolói múltja méltán lehet példaértékű a fiatalok számára. Becsey János a díjátadást követően értékelte is a rendezvényt: „Nagy örömmel jöttem és őszintén mondom nagyon tetszett a verseny. Néhány nagyon jó teljesítményt is láttam. Szeretem az ilyen tömegsport jellegű rendezvényeket, mert ebből lesz az élsport. Remélem, hogy jövőre újra eljöttök, addig is ússzatok és fejlődjetek sokat!”
Olimpiai baráti körünk tagjai közül Sárközi Artúr, Németh Péter és Horváth Hunor mérettette meg magát. Gratulálunk mindhármuk kiváló teljesítményéhez!
A XXIII. Halmay Kupa végeredménye – felnőttek(50 yard):
|
|
| Nők: |
|
1. Dobre Norbert (Szombathely) | 25,94 mp. |
| 1. Eugeniya Grigoryan (Fehéroroszország) | 39,91 mp. |
2. Kemény Barnabás (Budapest) | 26,75 mp. |
| 2. Bartha Anna (Románia, Erdély, Mezőpanit) | 49,30 mp. |
3. Stéger Milán (Budapest | 27,69 mp. |
| 3. Silvia Novovešká (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 1.20,97 mp. |
4. Szabó Tamás (Nárai) | 29,04 mp. |
| 4. Anna Moteilová (Csehország) | - - - |
5. Tenyei Tamás (Veresegyháza) | 32,04 mp. |
| 5. Monica Moteilová (Csehország) | - - - |
6. Andrej Dvoran (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | - - - |
| 6. Nagy Réka (Bozsok) | - - - |
A XXIII. Halmay Kupa végeredménye – 14 év alattiak (50 yard):
|
|
| Lányok: |
|
1. Bartha Gergő (Románia, Erdély, Mezőpanit) | 36,95 mp. |
| 1. Borbély Anna Zselyke (Románia, Erdély, Mezőpanit) | 50,18 mp. |
1. Weidinger Márton (Budapest | 45,66 mp. |
| 2. Horváth Olívia (Szombathely) | 52,05 mp. |
3. Mathias Kvapil (Csehország) | 49,47 mp. |
| 3. Bozsó Nóra Éva (Kőszeg) | 58,14 mp. |
4. Tenyei Ádám (Veresegyháza) | 54,42 mp. |
| 4. Aneta Miškolciová (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 1.06,07 mp. |
5. Vörös Bence (Németkér) | - - - |
| 5. Monica Simuničová (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 1.14,78 mp. |
6. Edőcs Dávid (Csepreg) | - - - |
| 6. Fekete Kitti (Sopron) | - - -
|