A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület már huszonegyedik alkalommal rendezte meg 50 yardos (45,72 méter) amatőr úszóversenyét, melynek már hagyományosan a Bükfürdő Thermal & SPA adott otthont. A kellemetlen, szeles idő miatt bár kevesebben álltak rajthoz, de ez a verseny hangulatát nem befolyásolta, köszönhetően elsősorban a Halmay Zoltán szülőfalujából, Magasfaluból (Vysoká pri Morave, Szlovákia) érkezett nagyszámú versenyzőnek és szurkolónak.
Már a nevezések után megszületett a verseny első rekordja. Olimpiai Egyesületünk tagja, Bajner János 84 évesen döntött az indulás mellett és futamában szépen teljesített.
A 14 év alatti korcsoportokban a fiúk és lányok versenyében is imponáló cseh győzelmek születtek, a Kolínból érkező Daniel Mach és Karolina Bendová elsősége nem forgott veszélyben.
Ezúttal a hölgyek küzdelme volt a legkiegyensúlyozottabb. A döntőbe két-két cseh, magyar és szlovák versenyző verekedte be magát. Itt is cseh győzelemnek lehettünk szemtanúi, Anna Petránková honfitársa, Katerina Bendová előtt ért célba. A dobogó harmadik fokára a szombathelyi Szabó Nikolett álhatott fel.
A férfiak mezőnyében újra üdvözölhettük Dobre Norbertet, aki tizennegyedik győzelmére készült. Bár a döntőben négy Magasfaluból érkező vetélytársat is kapott, de ők sem tudták megszorítani, így az 50 yardos versenyek specialistája újabb aranyéremmel növelte bajnoki címeinek számát.
A döntők után dr. Printz János, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja értékelte a versenyt, aki kiemelte annak hagyományteremtő jelentőségét.
A díjakat és okleveleket a korrekorder Bajner János, a MOA tanácstagja Printz János, a versenyek örök szpíkere Horváth Vilmos és a szlovák-magyar kapcsolatok építésének „élharcosa” Silvia Novoveská adták át. Köszönet Dušan Dvoran Magasfalu polgármesterének, aki szívügyének tekinti a Halmay úszókupát és ez egyre inkább a szlovák indulók eredményein is meglátszik.
A Halmay Egyesület tagjai közül a már említett Bajner János mellett Németh Péter és Sárközi Artúr mérettette meg magát, előbbi bejutott a férfiak döntőjébe is. Gratulálunk mindhármuk kiváló teljesítményéhez!
A XXI. Halmay Kupa végeredménye – felnőttek (50 yard)
|
|
| Nők: |
|
1. Dobre Norbert (Szombathely) | 26,37 mp. |
| 1. Anna Petránková (Kolín, Csehország) | 31,80 mp. |
2. Rastislav Houdek (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 39,41 mp. |
| 2. Katerina Bendová (Kolín, Csehország) | 36,85 mp. |
3. Juraj Strna (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 42,18 mp. |
| 3. Szabó Nikolett (Szombathely) | 44,94 mp. |
4. Patrik Belánik (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 44,99 mp. |
| 4. Krett Zsófia (Budapest) | 57,83 mp. |
5. Marian Michalovych (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 52,80 mp. |
| 5. Alexandra Pavlačičová (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 1.01,58 mp. |
6. Németh Péter (Szombathely) | 1.05,00 mp. |
| 6. Jana Kiripolská (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 1.02,00 mp. |
A XXI. Halmay Kupa végeredménye – 14 év alattiak (50 yard):
|
|
| Lányok: |
|
1. Daniel Mach (Kolín, Csehország) | 28,69 mp. |
| 1. Karolina Bendová (Kolín, Csehország) | 34,53 mp. |
2. Varga Levente (Szentgotthárd) | 34,23 mp. |
| 2. Lucia Miškolciová (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 40,32 mp. |
3.Tomás Mach (Kolín, Csehország) | 34,25 mp. |
| 3. Aneta Miškolciová (Vysoká pri Morave, Szlovákia) | 1.13,29 mp. |
4. Varga Lőrinc (Szentgotthárd | 39,70 mp. |
|