Ugrás a tartalomra

Ivády Sándor estje a filmklub műsorán

ivady_sandor

Ivády Sándor estje a filmklub műsorán

Októberi klubnapunkon folytattuk a Halmay filmklub sorozatunkat. Ezúttal dr. Ivády Sándor, olimpiai arany- és ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó, a híres Komjádi-féle aranycsapat állóbekkjének felejthetetlen élménybeszámolóját nézhették meg a sportbarátok. Mint ismert, az ötlet lényege, hogy 20 év eltolódással a filmkockák segítségével felidézzük korábbi rendezvényeinket.  A sportlegenda, aki abban az időben a legidősebb magyar olimpiai bajnok volt, 95 évesen vállalta a Szombathely–Bécs utazás fáradalmait.

Ivády Sándor sokat beszélt az egykori aranycsapat tagjairól és az edzőről, Komjádi Béláról, akiről több új, eddig még nem publikált dolgot is megtudhattunk. Egy jó kapcsolatokkal rendelkező újságíró volt, akinek nagy érdemei voltak az I. világháború után a magyar vízilabda újraélesztésében. Azonban taktikát és technikát nem tanultak tőle, Komjádi a taktikai megbeszéléseken nem vett részt, hanem a taktikát a csapattagok egymás közt beszélték meg. Mert ők mindannyian a vízilabda világklasszisai voltak, szemben a vetélytársakkal, kiknek csupán egy-egy kimagasló pólósa volt.

Ivády Sándor mesélt recski éveiről is, ahol „alapító tag volt a büntetőszázadnál”. Objektíven értékelte a múltat, konkrét példákat elmesélve elítélte egyes Recskről írók túlzásait. Tény, hogy „Kemények, durvák voltak, de miért kell túlózni?” – tette fel a kérdést. Szövetségi kapitány korában felemelte a szavát a MÚSZ-nál a zsidók érdekében is – de leszavazták. Ezért is fejezte be hazai vízipóló pályafutását. 1956 őszén külföldre távozott: nem messze, csak Bécsbe, ahol civil foglalkozása mellett a vízilabdában edzőként osztrák bajnoki címet is szerzett.

Dr. Ivády Sándor megjelenésével, humorával, tárgyilagos, hiteles megállapításaival – 1998-ban is és most is – kivívta a közönség rokonszenvét. A vastaps ezúttal sem maradt el.

Videó archívum

20 év 20 percben

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré