Ugrás a tartalomra
halmay19
tothii19

Halmay Zoltán és Tóth II József Emléknap

Május 17-én, Budapesten olimpiai baráti körünk Halmay Zoltán és Tóth II József Emléknapot tartott névadónk és a csepeli legenda tiszteletére. Szombathelyről, Mersevátról és Budapestről 18 fős csapat verbuválódott össze. Délelőtt stadiontúra keretén belül megtekintettük az Új Hidegkuti Nándor Stadiont. Házigazdánk, Patkovics Bence vezetésével bemehettünk a vendégöltözőbe, a VIP terembe és a pálya széléről is megcsodálhattuk az MTK hazai mérkőzéseinek otthont adó stadiont. Olyan sportcsillagokról hallhattunk történeteket, mint például Orth György, Hidegkuti Nándor, Tordasi Ildikó, Wichmann Tamás, a fiatalon elhunyt kapus, Fülöp Marton vagy az MTK első olimpiai bajnoka, egyesületünk névadója, Halmay Zoltán.

Ezt követően a Farkasréti temetőbe vezetett utunk, ahol Halmay Zoltán sírjánál tartottunk megemlékezést. Az MTK sportegyesületet is képviselő Bódayné Blaha Judit a kétszeres olimpiai bajnok úszó MTK-hoz fűződő kapcsolatáról, átigazolásáról beszélt, majd dr. Hencsei Pál, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör elnöke, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja ismertette Halmay életútját, több érdekességet is megosztva a jelenlévőkkel. Befejezésül Gál László, egyesületünk alelnöke mesélte el annak történetét, miként vette fel hagyományőrző egyesületünk Halmay Zoltán nevét. A megemlékezés zárásaként Halmosi Zoltán és Békefi Miklós egyesületünk nevében, míg Vakulya László, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület nevében helyezett el koszorút Halmay Zoltán sírján.

Nagy Béla, a Ferencváros egykori krónikása sírjánál is rövid megemlékezést tartottunk. A 107 könyvet jegyző, a Fradiért élő-haló sportember 75 éve született. Gál László alelnök és Vakulya László, az FTC Baráti Kör, valamint a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület részéről személyes élményeiket is felidézték.

Az emléknap Tóth II Józsefre vonatkozó része a Csepeli Temetőben kezdődött. Az Aranycsapat 90 éve született jobbszélsője sírjánál előbb Gál László, egyesületünk alelnöke mondott megemlékező beszédet, majd a szülőfalu képviseletében Beleznay László – Juhász Gyula csodálatos sorait is segítségül hívva – idézte fel emlékeit Mersevát híres szülöttéről. A rendezvényen részt vett ifj. Tóth József, a legenda fia is. A szülőfalu nevében Beleznay László és Csillag Krisztián, Mersevát alpolgármestere, baráti körünk nevében Bódayné Blaha Judit és Mittli Ödön, míg a család részéről ifj. Tóth József helyezett el koszorút az egykori „mágikus” labdarúgó sírján.

Az emléknap zárásaként a Csepeli Stadion előtt lévő Tóth II József – Czibor Zoltán szobor együttesnél Buzek László, minden idők legjobb magyar röplabdázója, a csepeli sport ikonikus alakja osztotta meg az ünneplőkkel személyes élményeit. Labdaszedőként ismerte meg Tóth II Józsefet, majd fanatikus Csepel-szurkolóként járt ki a bajnoki meccsekre. Később fordult a kocka, és már Józsi bácsi járt ki a remek röplabdázó találkozóira. „Sajnos őt sokan nem tartják az Aranycsapat tagjának. Én feltétlenül oda sorolom, a játékbeli tudása, a válogatottban nyújtott teljesítménye alapján, ezt mindenképpen megérdemli” – zárta gondolatait Buzek László. A megemlékezés végén a „röplabdázás Puskás Ference” Halmosi Zoltánnal és ifj. Tóth II Józseffel megkoszorúzta a két csepeli Aranycsapat híresség szobrát.

A hivatalos programot követően egy pohár sör mellett a Rizmajer Sörözőben tovább beszélgettünk, ahol megtisztelt bennünk Rizmajer József tulajdonos is, aki Tóth II József nagy tisztelője.

Az emléknap programja itt megtekinthető.

Blaha Judit, Surányi Péter és Marton János emléknapon készült képei itt megtekinthetők.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré