Ugrás a tartalomra
Hajba Antal

Elhunyt Hajba Antal világbajnok kenus

Elhunyt Hajba Antal világbajnok kenus
 

Hosszan tartó súlyos betegség után 2017. március 5-én, 79 esztendős korában elhunyt Hajba Antal világbajnok kenus, a sportág mesteredzője. A kajak-kenu berkekben csak Tonióként ismert kiváló sportember többször volt olimpiai baráti körünk vendége, utoljára 2006. március 14-én, régi jó barátjával, Tatai Tiborral járt Szombathelyen. A Vasi kenukirályokcímű rendezvényen a mikosszéplaki születésű Hajba Antal és a pösei származású Tatai Tibor rendkívül érdekes, a sztorikat és egymás zrikálását sem nélkülöző beszélgetése során elkalauzoltak bennünket az elmúlt évtizedek kajak-kenu világába. Örökre emlékezetes est volt.
Hajba Antal a Parti János utáni időszak első számú kenusának számított. Tokióban érhetett volna fel pályafutása csúcsára, de sajnos nem indulhatott az olimpián egyesben, mert hajóját egy nemzetközi válogató versenyen visszafogták. Párosban érmet szerettek volna nyerni Soltész Árpáddal, de nagy küzdelemben lemaradtak a dobogóról. Azonban a sok munka mégis meghozta gyümölcsét, két évvel később Berlinben világbajnoki aranyéremmel vigasztalódott.
1969-től edzősködött, 1982-től Pakson dolgozott, ahol szinte a semmiből ért el komoly eredményeket. Itt végleg letelepedett, jól érezte magát az atomvárosban, ahol megbecsülték tudását. Paks városa 2004-ben Pro Urbe Emlékérmet adományozott neki.
Mély szomorúság tölt el bennünk, hogy egy újabb vasi olimpikon távozott el közülünk. Emlékét örökre megőrizzük. Hajba Antal búcsúztatása 2017. március 24-én, pénteken 14 órakor lesz a paksi csónakházban.
Isten veled, nyugodj békében Tonió!

Hajba Antal életrajza a Vasi olimpikonok című kötetben itt olvasható.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré