Ugrás a tartalomra

Cservenyák Tibort köszöntöttük

tibi_címlap

Cservenyák Tibort köszöntöttük

Augusztus 8-án ünnepelte Cservenyák Tibor, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, egyesületünk tagja 70. születésnapját. Ebből az alkalomból a szombathelyi Magyar Tenger vendéglőben olimpiai baráti körünk is köszöntötte az 1976-os montreali olimpián aranyérmes sportembert. Tibor feleségével, Zsuzsával érkezett a rendezvényre, ahova elkísérték őket barátaik, Kásás Zoltán és felesége is.

Gál László, egyesületünk alelnöke köszöntötte az ünnepeltet és az őt ünneplő sportbarátokat. Röviden ismertette Tibor életútját és kapcsolatunk történetét. Ezt követően Tibor beszélt jelenlegi életéről, arról, hogy már az év jelentős részét nem Zürichben, hanem Magyarországon töltik, a pihenés mellett mérnök szaktanácsadóként tudását is hasznosítja. Nem utolsósorban már négy unoka is a családhoz tartozik.

A hivatalos rész az ajándékok átadásával ért véget. Jenei Ferenc sajátkészítésű kerámiával, Mittli Ödön egyesületünk hivatalos pálinkaitalával, Gál László emlékplakett átadásával kívánt boldog 70. születésnapot. Nem maradhatott el a szülinapi torta sem, majd Marton János kiváló harmonikajátékával tette még feledhetetlenebbé az ünnepi estet.

Kedves Tibor!

Isten éltessen még sokáig körünkben!

Benyák Albert és Gál Tamás köszöntőn készült képei itt megtekinthetők.

Videó archívum

20 év 20 percben

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré