Ugrás a tartalomra
bozsi

90 éve született Tóth II József – megemlékezések és emléktábla állítás

Ma lenne 90 éves Tóth II József, az Aranycsapat Merseváton született játékosa. Két éve még csepeli otthonában köszöntöttük, de néhány hónappal később sajnos elhunyt. Emlékét nem feledjük, a következő napokban rá fogunk emlékezni Csepelen és Merseváton.

Május 17-én előbb a Csepeli Temetőben lévő sírjánál tartunk megemlékezést, majd koszorúzást. Egyesületi tagjaink mellett a szülőfalu, Mersevát képviselői is ott lesznek a sírnál, ahova elkísér bennünk ifj. Tóth József, a legendás labdarúgó fia is. Ezt követően a Csepeli Stadion előtt lévő Tóth II József – Czibor Zoltán szobor együtteshez vonulunk, ahol Buzek László, minden idők legjobb röplabdázója, a csepeli sport ikonikus alakjával közösen emlékezünk.  

Május 19-én Merseváton, Tóth II József szülőfalujában olimpiai baráti körünk Mersevát Község Önkormányzatával karöltve emléktáblát állít. Köszöntőt mond Csillag Albert a község polgármestere, a sportolóra emlékezik Gál László, egyesületünk alelnöke. Közreműködik Németh Nyiba Sándor költő,zeneszerző, birkózó olimpikon, a Magyar Kultúra Lovagja. Az emléktáblát Halmosi Zoltán, 11-szeres válogatott labdarúgó leplezi le Tóth  József jelenlévő családtagjaival.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré