Ugrás a tartalomra

Az ország különböző részeiből érkező olimpikonokat, spotmenedzsereket és más prominens személyeket a városháza dísztermében fogadták a település vezetői. A résztvevőket a nap folyamán rendkívül gazdag program várta, melyek közül kiemelkedett a Gazdag József által megálmodott Városi Sportmúzeum felavatása, ahol ünnepélyes keretek között dr. Fülöp Erik polgármester, Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó és Császári Attila öttusázó olimpikon vágták át a díszszalagot.
A vándorgyűlés további része a Találkozások Házában zajlott, itt került sor dr. Szakály Sándor, a MOA alelnökének megnyitóbeszédére és dr. Fülöp Erik köszöntőjére. A Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör ajándékcsomagjainak kiosztását követően, a MOA elismeréseinek átadása következett. Tiszavasvári Város Önkormányzatától Vasvári Pál emlékérmet vehetett át dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia tiszteletbeli főtitkára, Lehmann László főtitkár, illetve Császári Attila
A továbbiakban megemlékeztünk az elhuny olimpikonokról is Győr Béla tolmácsolásában. Élménybeszámolót tartott a helyi kötődésű Császári Attila, saját versét szavalta el Németh Nyiba Sándor olimpikon, Pignitzky Dorottya pedig előadást tartott a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról. Itt volt közöttünk Novák Ferenc a 84 éves biciklikirály, aki Debrecenből érkezett híres kerékpárján, de nagy érdeklődésre tartott számot Benyák András kódexíró emléklapkészítése is.
A résztvevők olyan mai, fiatal sportsztárokat is láthattak, mint Szász Kitti freestyle futball világbajnok és Bánhegyi Adrienn ugrókötél világbajnok, de nagy sikert aratott a Gimnasztráda Válogatott Tiszaújvárosi Csoportjának fellépése is. A sportos bemutatók után a hajdúnánási NÁNA Formációs Társastánc Stúdió versenytánc előadása, majd a Nyírség Néptáncegyüttes műsorai örvendeztették meg a publikumot. A rendezvény egyik szponzora a Keszi Szóda Kft. volt, melynek tulajdonosa, Aranyosi Tamás a szikvízüzemében is vendégül látta a nem mindennapi delegációt. A nap zárásaként fellépett a tiszavasvári származású Szakos Andrea énekesnő.  Az ünnepi vacsora megkezdése előtt Lehmann László, a MOA főtitkára elismerésének adott hangot, gratulált a helyi sportmúzeum létrehozásához és az egész napi színvonalas programhoz, egyúttal megköszönve a tiszavasváriak kiemelkedő vendéglátását.
A program második napján, vasárnap a vándorgyűlés résztvevői Tiszadobra látogattak, ahol megtekintették a festői környezetben fekvő Andrássy-kastélyt, melynek lovagtermében szektorlabda bemutatót tartottak Farkas Gábor és Nagy Lajos világbajnokok, Horváth Imre, a Nemzetközi és a Magyar Szektorlabda Szövetség elnökének részvételével.
A kastélyparkban íjász bemutatót tartott a Tiszavasvári Íjász Szakosztály. Mónus József világbajnok íjász pedig élménybeszámolóval fűszerezett lélegzetelállító lövésekkel kápráztatta el a közönséget.

Forrás: MOA

Esemény kategória

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré