Ugrás a tartalomra

Száz éve született Zimonyi Róbert

Egy kevéssé ismert, éppen 100 éve, Sárváron született olimpia bajnoknak állítottunk emléktáblát az elmúlt hétvégén Sárváron. A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére – Sárvár Város Önkormányzata támogatásával – az 1918. április 18-án, a Batthyány utca 20. szám alatt született Zimonyi Róbert evezős olimpiai bajnokra és érmesre emlékeztünk Sárváron. A rendezvényen egyesület szép számú tízfős küldöttsége is jelen volt.

Az ünnepség kezdetén Kondora István, Sárvár polgármestere kiemelte, hogy a sárváriak számára fontos, hogy városuk neves szülötteinek emlékét megőrizzék és ápolják. A Zverzsina néven anyakönyvezett olimpikon 17 évig élt családjával a kisvárosban, majd Budapestre költözve evezősként ért el nagy sikereket, de sárvári gyökereire mindig büszke volt. Sárvár pedig azon kevés magyar települések egyike, amelyek két olimpiai bajnokot is adtak a világnak.

A város első emberének köszöntője után Horváth Vilmos elnökünk elevenítette fel Zimonyi Róbert kalandos életét: A „Böske” becenévre hallgató evezős az 1948-as londoni olimpián a Szendey Antal–Zsitnik Béla kettes kormányosaként a dobogó 3. fokára állhatott fel. A 15-szörös magyar bajnok részt vett az 1952-es helsinki, valamint ott volt az 1956-os, melbourne-i nyári játékokon is. Innen számos társával egyetemben az USA-ba emigrált. Ott hamar bekapcsolódott – versenyzőként és edzőként – a helyi evezős sportba. Az 1960-as római olimpián – a magyar sportvezetés letiltása miatt - még nem indulhatott. Ám 1964-ben, Tokióban - hatalmas meglepetésre, a favorit német egységet legyőzve - az amerikai nyolcas kormányosaként a csúcsra ért: olimpiai bajnok lett, 46 évesen! Pályafutását ezután lezárva, s élete hátralévő részét edzőként, majd nyugdíjasként az Egyesült Államokban élte le. 2004-ben hunyt el Miami Beach-ben.

Az életút felidézése után az egykori szülőház helyén felállított márvány emléktáblát – stílszerűen, a Zimonyi Róbert első olimpiai éremszerzése évében, szintén a Rába-parti városban született birkózólegenda, Sárvár díszpolgára - Dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok közreműködésével lepleztük le.

A tábla felavatása után koszorúzással és az olimpia himnusszal zárult a program

Esemény kategória

Videó archívum

20 év 20 percben

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré