Ugrás a tartalomra

A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület tizennyolcadik alkalommal rendezte meg amatőr úszóversenyét. Az egyesület névadója tiszteletére megrendezett versenynek ismét a nagyszerű versenykörülményeket biztosító Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum adott otthont, a versenytáv hagyományosan 50 yard (45,72 méter) volt.

A tikkasztó hőség nem szegte kedvét a versenyzőknek, 52 indulót regisztráltak a szervezők. Halmay Zoltán szülőfalujából, Magasfaluból (Vysoká pri Morave, Szlovákia) ismét népes delegáció érkezett, akik közül nyolcan rajtkőre is álltak.

A 14 év alatti korcsoportban a lányok között a miskolci Halasi testvérpár, míg a fiúk mezőnyében a Sikátorról érkezett, de szlovén Pausits testvérpár is döntőbe került. Azonban a győzelmet nem ők szerezték meg. A fiúknál kiélezett küzdelemben a soproni Both Ábel, míg a lányoknál a budapesti Tomka Diána végzett az élen.

A felnőtt versenyek érdekessége, hogy mindkét kategóriában a kupa történetének legeredményesebb versenyzője diadalmaskodott. A férfiak között a tavalyi év nagy visszatérője, Dobre Norbert újra nevezett és imponáló fölénnyel megszerezte 12. aranyérmét. A sikátori Printz Ákos az előfutamokban még tartotta vele a lépést, de a döntőben Dobre szenzációs időt úszott. A nők versenyében Keszti Júlia öt év kihagyás után győzelemmel tért vissza, ezzel ötödször állhatott fel a képzeletbeli dobogó tetejére. Bár az elődöntőben a lányok között már kétszer aranyérmet nyert séi Szabó Noémi legyőzte, de a döntőben Keszti Júlia visszavágott. A nők mezőnyében induló dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tiszteletbeli főtitkára új korrekordot állított fel. 76 évesen, példát mutatva a fiataloknak csak hajszállal maradt le a döntőről.

A díjakat dr. Printz János és dr. Hencsei Pál, a MOA tanácsának tagjai, Horváth Vilmos, egyesületünk elnöke és dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA tiszteletbeli főtitkára adták át.

Egyesületünk tagjai közül ezúttal csak Horváth Péter mérettette meg magát. A legsportosabb család címét – nem először – a Printz család érdemelte ki. Printz János vezetésével öt versenyző képviselte a családot. Printz Ákos és Printz János Márton a férfiak mezőnyében, míg a már említett Pausitz testvérpár, Tilen és Jazon mellett Printz-Markó Barnabás a fiúknál indult a versenyen.

A XVIII. Halmay Kupa eredményei itt megtekinthetők.

Letölthető dokumentumok
Esemény kategória

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré